26 millió forint értékű cigarettát foglaltak le a vámosok<br/>

Vágólapra másolva!
A vámosok 26 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak elrejtve két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ház pincéjében és egy közúti ellenőrzés során.
Vágólapra másolva!

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivő-helyettese elmondta: a nyíregyházi vámhivatal és a helyi rendőrség a szabolcsi Nagykálon tartott ellenőrzést. Két közeli ingatlan pincéjében összesen 46 ezer doboz West és Royal márkájú cigarettára bukkantak. A cigaretták magyar adó- és zárjeggyel nem rendelkeztek.

A két helyszínen végzett közös akcióval egy időben Oros község belterületen egy rendőri közúti ellenőrzés során további 13 ezer doboz adó- és zárjeggyel ellátatlan cigaretta került elő. A csempészárut egy ukrán rendszámú személygépkocsiban rejtették el, amelynek vezetője a helyszínről elmenekült. A gépjárműben talált cigaretta értéke mintegy 6 millió forint - közölte Sipos.
Hozzátette: a három helyszínen talált cigarettákat a Vámhivatal lefoglalta és megindította az eljárást az ingatlan tulajdonosai és az elmenekült gépkocsi-vezető ellen.

Az idén eddig 80-100 millió forint értékben foglaltak le dohányárut belterületi piacellenőrzések során, valamint határátkelőknél.

(MTI)