Éles vita várható a pénzügyminiszter és a gazdasági tárca vezetője között<br/>

Vágólapra másolva!
Egyre élesebb szakmai vitákra lehet számítani Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Matolcsy György gazdasági miniszter, illetve a Miniszterelnöki Hivatal között az adó- és az államháztartási reform kapcsán, hiszen a két tárcánál eltérően nyilatkoznak ezekről a kérdésekről. Csúcs László, az FKGP frakcióvezető-helyettese szerint ennek többek között az az oka: a tárcák és a hivatal között mesterségesen osztották fel a gazdasági ügyeket, s emiatt nem tudni, kihez tartoznak a kormányprogramban szereplő reformlépések.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György gazdasági miniszter (GM) szerint adóreformra és adócsökkentésre is szükség van, sőt az államháztartási reform folytatása is nélkülözhetetlen. Ezzel ellentétben a Pénzügyminisztérium (PM) illetékesei csupán azt állítják, hogy a jövő évi adószabályok kialakításakor szűk a tárca mozgástere. Csúcs László szerint egyre élesebb szakmai vitákra lehet számítani Járai Zsigmond, Matolcsy György, illetve a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) között az adó- és az államháztartási reform kapcsán, hiszen mindkét tárca másként nyilatkozik e kérdésekről, a MeH elképzeléseit pedig még senki sem ismeri.

Az FKGP frakcióvezető-helyettese lapunk kérdésére elmondta: nem tudni, melyik nyilatkozat a mérvadó, és azt sem lehet megállapítani, hogy a gazdasági vagy a pénzügyi tárca, esetleg a MeH felel a reform kidolgozásáért. A kisgazda politikus szerint csupán az biztos, hogy Matolcsy György nyilatkozata van összhangban a kormányprogrammal (a kabinet gazdaságpolitikai elképzelésit az 1998-as választások előtt Matolcsy György dolgozta ki - a szerk.).

Csúcs László szerint a PM, a GM és a MeH egymással versengő stábjait össze kell vonni, mert a rivalizálás árt a kormányprogram megvalósításának. A tárcák és a MeH között ugyanis mesterségesen osztották fel a gazdasági ügyeket, s emiatt nem tudni, kihez tartoznak a reformlépések. A frakcióvezető-helyettes azért sem érti, miért nem készítették el az illetékes tárcák az új törvényeket, illetve a jelenlegiek módosítását, hiszen a fontos, úgynevezett feles jogszabályokat a koalíciós többség megszavazhatná. - Szerencsésebb lenne, ha a kormány a ciklus felénél számot adna teljesítményéről, mint ha két év múlva a választók állítanák ki róla a bizonyítványt - mondta Csúcs.

(Népszava)

Ajánló: