A közbeszerzési bizottság MDF-es tagja tagadja, hogy vizsgálatokat indítottak volna<br/>

Vágólapra másolva!
A közbeszerzési vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezi Font Sándor, a testület MDF-es tagja, a bizottság elnökének, Székely Zoltánnak (FKGP) pénteki kijelentései miatt. Székely ugyanis azt állította, hogy a testület 100 település csatornázását érintő 22 beruházást ellenőrzött és 6 esetben törvénysértés gyanúja miatt eljárást kezdeményez. Font tagadja, hogy a testület eddig egyetlen ügyet is kivizsgált volna.
Vágólapra másolva!

Font Sándor (MDF), a testület tagja közölte: értetlenül áll Székely Zoltánnak, a közbeszerzési vizsgálóbizottság elnökének nyilatkozata előtt, aki tényként közölte, hogy a bizottság 22 település beruházását megvizsgálta, abból 6 helyen törvénysértés gyanúja miatt eljárást kezdeményez, és javaslatot tesz a megítélt céltámogatások felfüggesztésére.

Font szerint ugyanis a bizottság még el sem döntötte, hogy mely konkrét eseteket szeretne megvizsgálni, így egy esetben sem kezdeményezett vizsgálatot, nem hozott semmilyen döntést vizsgálatokkal kapcsolatosan, és nem kezdeményezett semmilyen eljárást az Állami Számvevőszéknél, a rendőrségnél, és a minisztériumoknál sem a támogatások leállítására.

A bizottság érdemi munkáját 2000. február 25-én kezdte meg, amikor meghallgatta Demszky Gábor főpolgármestert - közölte Font. Még Budapest esetében sem született döntés arról, hogy mely konkrét eseteket vizsgál majd a bizottság.

Székely Zoltán (FKGP), a bizottság elnöke pénteken kijelentette: az Országgyűlés közbeszerzési vizsgálóbizottsága száz település csatornázását érintő 22 beruházást ellenőrzött és hat esetben törvénysértés gyanúja miatt az illetékes hatóságoknál, szerv eljárást kezdeményez.

Székely szerint a méhteleki, a borsodsziráki, a demecseri, a tószegi, valamint a Forró község önkormányzata által felügyelt, továbbá az Újszász-Zagyvarékas-Szászberek-Szolnok csatorna-beruházás közbeszerzési eljárását találta szabálytalannak a bizottság.

(MTI)

Ajánló: