Demszky Gábor az MDF felé fordul<br/>

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor főpolgármester az eddiginél jóval szorosabb együttműködést szorgalmaz az MDF-fel. Szőke László, az MDF budapesti választmányának elnöke szerint szakmai kérdések megvitatására sor kerülhet a főpolgármester és a fővárosi MDF között.
Vágólapra másolva!

A tapogatózó tárgyalások indokoltak is, hiszen a fővárosi koalíció késhegyig menő vitát folytat Budapest költségvetéséről, és az ingatlanadó kapcsán már az MSZP-s polgármesterek is szembefordultak pártjukkal.

Már most is nagyon jó a párbeszéd és az együttműködés sok kérdésben az MDF és a fővárosi vezetés között - közölte Demszky Gábor. ''Különösen fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy az MDF volt az, amely a parlamentben beterjesztette azt az önkormányzati törvényt, amely az önkormányzatok európai szintű működését megalapozta'' - tette hozzá. ''Ha az MDF a fővárosi politikai életbe aktívabban akar bekapcsolódni, tárgyalási kezdeményezéseket és javaslatokat várok tőlük'' - hangsúlyozta Demszky.

A Magyar Hírlap arról is értesült, hogy a főváros XI. kerületi önkormányzatában hatfős MDF-KDNP frakció alakult, amely a képviselő-testületben közel 15 százalékos arányt ér el. Szőke László szerint ez az összefogás is jelzi, hogy a demokrata fórum a jövőben az eddigieknél markánsabban kívánja véleményét megjeleníteni. A budapesti választmány elnöke a lapnak azt mondta, egyértelműen pártolja a 4-es metró felépítését. Örömmel veszik tudomásul, hogy a Demszky Gábor által irányított fővárosi vezetés immár nemcsak politikai, hanem szakmai kérdésnek tekinti a metróépítést. Szőke szerint ezt jelzi, hogy a főváros a földalatti építkezés tervezése mellett a felszíni tömegközlekedés elképzelésén is dolgozik. Úgy véli, szakmai kérdésekben akkor lehet tárgyalni a főpolgármesterrel, ha az MDF fővárosi programja elkészül.

Szőke László kifejtette: a demokrata fórum továbbra is abban érdekelt, hogy a jelenlegi koalíció 2002 után is folytathassa munkáját.

Mint ismert, néhány hónapja Demszky Gábor, szabad demokrata főpolgármester és Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, az MDF elnöke, négyszemközt tartott megbeszélést.

Gréczy Zsolt, Vajta Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Fővárosi információk.