Március közepétől új műsorstruktúra lép életbe az MTV-nél<br/>

Vágólapra másolva!
Az új műsorstruktúra életbe lépésével, március 20-ától megszűnik a Magyar Televízió információs főszerkesztősége. Az Aktuális című politikai műsor felügyeletét Csermely Péter hírigazgató látja majd el.
Vágólapra másolva!

Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió elnöke kedden elmondta: április 1-jéig Heltai Péter az Aktuális főszerkesztője. Ő jelenleg külföldön tartózkodik, ezért az átmeneti időszakban Betlen Jánost kérte fel a műsor főszerkesztői teendőinek ellátására. "Amennyiben Betlen János is úgy akarja, akkor kinevezése április 1-jétől véglegessé válik" - közölte Szabó László Zsolt.

A további műsorokat illetően beszámolt arról, hogy március 20-ától az MTV 1-es csatornáján látni lehet majd egy Friderikusz Sándor nevével fémjelzett háromperces közszolgálati műsort, amelyben egy szereplő mondja el véleményét "a világ kis és nagy dolgairól".
Az MTV elnöke megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat Frei Tamással, és mindkét fél keresi az együttműködés lehetőségét.
Az már biztos, hogy Vitray Tamás neves sportriporter állandó vendége lesz egy sorozatnak, amely az eltelt tíz olimpia eseményeit dolgozza fel. Vitray Tamás szerkesztőként is hozzájárul a produkcióhoz.

Szabó László Zsolt elmondta, hogy az MTV új, Kunigunda utcai stúdióját 2002. december 31-éig építik fel, és még az idén ősszel megtörténik az első kapavágás. "Külön anyagi forrása erre nincs az MTV-nek, de a mai magyar pénzpiac biztosan felkészült egy ilyen beruházás finanszírozására" - vélekedett a tévé elnöke. Hozzátette: egy 10-15 évre szóló hosszú távú hitelkonstrukció esetében mindenképpen szükséges a kormányzati garancia, ezt most igyekeznek megszerezni.

(MTI)

Ajánló: