Szélsőséges csoportot lepleztek le Fejér megyében <br/>

Vágólapra másolva!
Robbantásra készülő, szélsőséges csoportot leplezett le a rendőrség a Fejér megyei Csákváron, az öt fiatal a zámolyi romák "kifüstölésre" készült - hangzott el a tv2 Tények című hírműsorában kedden este.
Vágólapra másolva!

A hírműsor tájékoztatása szerint a csoport vezetőjénél tartott házkutatás során nagy mennyiségű lőszert, robbanóanyagot és uszító tartalmú plakátot foglaltak le a rendőrök. A csoport lő- és robbanószereket keresve rendszeresen átfésülte a Vértes hegyeit, ahol a II. világháború során intenzív harcok folytak. Ennek során 13 gránátot és nagy mennyiségű géppuska, valamint géppisztoly lőszert találtak.

Az ügyben március 3-án az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága kezdett nyomozást. Két nap múlva azonosították a csapat vezetőjét, akit a múlt pénteken a gánti buszmegállóban elfogtak.

A Fővárosi Bíróság szóvivője a hírműsorban elmondta, hogy a rendőrség az egyik fiatalkorút robbanóanyaggal és robbanószerrel, illetve lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettével gyanúsítja. Hozzátette: a nyomozás során adatok kerültek elő arra nézve is, hogy a gyanúsított kapcsolatba került a szélsőjobboldali nézeteket valló skinhead-mozgalommal.

Az MTI kedden délelőtt beszámolt arról, hogy rendőrség őrizetbe vette a 18 éves D. Gergely Szabolcsot a Fejér megyei Csákváron és eljárást indított ellene, valamint a 16 éves G. Antal ellen, mert a lakásukon tartott házkutatás során házi készítésű robbanószerkezeteket, gránátokat, detonátorokat, valamint különböző lőszereket találtak.

A két fiatalember az említett eszközöket az utóbbi két évben gyűjtötte össze, és folyamatosan áruba bocsátotta azokat. A házkutatás során a rendőrök 2,8 kilogramm szárított vadkendert is lefoglaltak. Az ügyről és részleteiről a rendőrség szerdán tart sajtótájékoztatót.

(MTI)