Keresztelő előtt állnak a közszolgálati tv-csatornák<br/>

Vágólapra másolva!
Átkereszteli két csatornáját a Magyar Televízió, amelyek a közeljövőben M1 és M2 néven jelentkeznek majd - értesült a Magyar Hírlap. A közszolgálati televízió intenzív kampányba kezd annak érdekében, hogy megállítsa nézettsége zuhanását.
Vágólapra másolva!

Teljes arculatváltást tervez a Magyar Televízió, amely két csatornájának a nevét is megváltoztatja. A képernyőn valószínűleg március 20-ától M1 és M2 lesz látható. Értesülésünk szerint Szabó László Zsolt elnök ragaszkodott a névváltoztatáshoz. Az MTV vezetője eredetileg a TV2 nevet akarta visszaszerezni a tévéfrekvencia-pályázaton nyertes MTM-SBS társaságtól. Mint a Szabadalmi Hivataltól a Magyar Hírlap megtudta, a TV2 nevet valóban a Magyar Televízió védette le, ám az MTM-SBS is jogosult annak használatára saját logójával.

A régi név sikertelen visszaszerzése után döntött az elnök az újak bevezetése mellett. A tévében elterjedt vélekedések szerint a névváltásban közrejátszott az is, hogy az MTV nevet az angolszász zenecsatorna, a Music Television védette le. A Szabadalmi Hivatalban megerősítették, hogy a három betű valóban nemzetközi jogvédelem alatt áll, azonban csak a csatorna speciális logójával együtt. Így a műholdas magyar közszolgálati kettes csatorna is használhatja a nevet.

Az MTV a jelenlegi átlagos 5-6 százalékos nézettségének emelése érdekében megújítja a Híradó megjelenését is. Értesülésünk szerint a hirdetési piac tavaszi élénkülése előtti kampányra azért szánta rá magát az MTV, mert tavaly minden korábbinál alacsonyabb reklámbevételt könyvelt el. Az elnök elzárkózott a Magyar Hírlap értesüléseinek kommentálástól.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: