A korrupciós hajlamot vizsgálják a rendőrségen<br/>

Vágólapra másolva!
Hamarosan megkezdődik a rendőrök pszichológiai tesztelése, amely a korrupcióra hajlamos személyeket hivatott kiszűrni. December 31-ig több ezer rendőr és határőr tölti ki a BM Központi Kórházának szakemberei által összeállított speciális kérdéssort. A próbateszten vizsgált 450 rendőr közel húsz százalékánál kimutatták a korrupcióra való hajlamot.
Vágólapra másolva!

A próbatesztek befejeztével, a szükséges belügyi rendelet megjelentését követően rövidesen országszerte megkezdődik a rendőrség és a határőrség állományának pszichológiai szűrése. Pintér Sándor belügyminiszter egy évvel ezelőtt rendelte el a korrupcióra hajlamos munkatársak felderítésére alkalmas vizsgálat kidolgozását.

A rendelkezés szerint ez év végéig az állampolgárokkal kapcsolatba kerülő több ezer rendőr és határőr tölti ki a megyei és városi kapitányságok pszichológusai előtt a speciális tesztet.

Bilkei Pál, a Belügyminisztérium Központi Kórházának vezető pszichológusa a Magyar Hírlapnak elmondta: külföldön elfogadott módszereket alkalmazva állította össze a személyiségi tesztet. A vidéki munkatársakat felkészítették a vizsgálatok lefolytatására és az eredmények értékelésére. Mint megtudtuk, a tesztben egyetlen szó sem esik a korrupucióról. Sokkal inkább az egyén törekvéseire, saját helyzetének és környezetének megítélésére kiváncsiak. A kitöltésre előre felkészülni, a szakembereket tudatosan félrevezetni még a kérdések ismeretében is csaknem lehetetlen.

A teszt eredménye alapján négy kategóriába sorolhatják a vizsgált személyt. Nulla pont értékhatárig, illetve az alatt - vagyis negatív eredménynél - nem mutatható ki korrupcióra utaló hajlam. Nulla és 14 pont között minimális a valószínűsége, de nem lehet kizárni ennek esélyét. A 14-34 pont közötti érték figyelmezető jel, hogy elviekben fennáll a korrumpálhatóság veszélye. A 34 pont fölötti sávban kimondottan hajlamos az illető a korrupt magatartásra.

A szakember aláhúzta: szülessen bármilyen eredmény, minden esetben törekednek a személy védelmére. Pusztán a teszt eredménye alapján nem menthető fel senki munkaköréből. A legrosszabb kategóriába soroltak egy komplex személyiségi vizsgálaton vesznek részt a BM Központi Kórházban. Ha ez a több órás vizsgálat is megerősíti az eredményt, akkor az illető adatait megküldik az ellenőrző szerveknek, akik egy átfogó környezettanulmányt indítanak és ennek ismeretében dönthetnek a kiszűrt személy további sorsáról.

Bilkei Pál hozzáfűzte: az elmúlt hetekben egy reprezentatív felmérést végeztek 450 véletlenszerűen kiválasztott rendőrön. 62,5 százalékuk a megbízható kategóriába került, 20 százalékuk a 14 pont alatti eredményt ért el, vagyis elviekben fennállt a korrumpcióra való hajlam, 12,5 százalékuk a már veszélyeztetett 15-34 pont között teljesített, míg 4,8 százalékuk a kritikus 34 pontot is meghaladta.

Ellenpróbaként egyébkét hasonló szűrést végeztek az örző-védő szolgálatoknál, ahol lényegesen aggasztóbb eredmények születtek. Viszont elenyésző volt a korrumpálódási hajlam a műszaki értelméségiek körében.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: