VPOP: nincs összefüggés a merényletek és az olajügyek között <br/>

Vágólapra másolva!
Nem igaz, hogy a vám- és pénzügyőrség által a múlt év októberében olajügyekben készített tényfeltáró jelentés összefüggést tárt volna fel a robbantásos merényletek és az olajos bűncselekmények között - közölte Laczó László, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője szombaton.
Vágólapra másolva!

Laczó László elmondta: a Népszava szombati számában megjelent "Olajügyet sejtenek a vámosok két utcai robbantás hátterében" című írásban idézett szövegrész, miszerint "A VPOP szerint összefüggés fedezhető fel az 1995. szeptemberi Práter utcai, illetve az 1998. júliusi Aranykéz utcai robbantásos merénylet és az úgynevezett olajos bűncselekmények között", nem felelnek meg a valóságnak.

A robbantással kapcsolatos ügyekben a vám- és pénzügyőrség szervei nem folytattak semmiféle nyomozást, így nem állíthattak fel összefüggést az előbbiek és általuk vizsgált olajügyek között sem - mondta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 11.)