A Fidesz szerint van elég pénz pártprogramjuk végrehajtására<br/>

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint van fedezet annak a programcsomagnak a végrehajtására, amelyet tegnap fogadtak el. Az MSZP politikusa viszont úgy látja, ezek az igéretek nem teljesíthetők.
Vágólapra másolva!

Van pénze a tegnap elfogadott 37 pontból álló programra a költségvetésnek - állítja a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Mádi László úgy látja, hogy a megvalósításhoz szükséges összeg egyrészt nem túl nagy, másrészt eloszlik a különböző cselekvési területek között.

A legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP viszont úgy látja, hogy a Fidesz teljesítetlen választási ígéreteit újabbakkal akarja pótolni. A szocialista párt szerint a legsürgősebb három feladat az autópálya-építés folytatása, a kis és közép-vállalkozások támogatása, valamint a jövedelempolitika javítása lenne. Ennek ellenére az MSZP kész támogatni mindazokat a törekvéseket, melyek az életszínvonal javításához vezetnek. A most elfogadott pontok közül a Fidesz néhányat már ez év őszén meg akar valósítani.

(RTL KLUB)