Torgyán József nem megy el a költségvetési bizottság ülésére<br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József nem megy el a költségvetési bizottság ülésére, melynek elnöke, Szekeres Imre az agrártámogatásokról és 10 milliárd forint sorsáról szeretné meghallgatni a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert. Torgyán munkatársainak is megtiltotta, hogy a testület előtt megjelenjenek.
Vágólapra másolva!

''Miután anomália nincsen, természetesen nem jelenünk meg a költségvetési bizottság előtt'' - jelentette ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Szekeres Imre (MSZP), az Országgyűlés költségvetési és bizottságának elnöke korábban bejelentette: a testület meg kívánja hallgatni a minisztert "az agrártámogatások körüli anomáliákkal", "az eltűnt 10 milliárd forinttal" kapcsolatban.

Torgyán József kifejtette: az idei agrárköltségvetés bevételi előirányzatai között szerepelt a múlt évi intervenciós gabonaeladásokból származó 10 milliárd forintos bevétel. Amennyiben azonban ez nem valósul meg, a költségvetés terhére érvényesíteni nem lehet, le kell írni a leendő bevételekből.

A miniszter munkatársainak is megtiltja a megjelenést a költségvetési és pénzügyi bizottság előtt. Szekeres Imre tervét szereptévesztésnek, politikai alvilágba sorolható felvetésnek nevezte.

''Úgy gondolom, a bizottság FKGP-s tagjai kezdeményezik majd Szekeres Imre visszahívását az elnöki tisztségből'' - fogalmazott a miniszter. Megjegyezte azt is: meghallgatását csak a bizottság kezdeményezheti, az elnök nem.

(MTI)

Ajánló:

Ön talán még nem ismeri Torgyán Józsefet?

Korábban:

(2000.02.22.)