Átadták a Kossuth és Széchenyi díjakat<br/>

Vágólapra másolva!
A szokásoknak megfelelően idén is március 15-én osztották ki a Kossuth és a Széchenyi díjakat. Az Országház kupolacsarnokában Göncz Árpád köztársasági elnök adta át a legrangosabb, művészeti, tudományos és kulturális tevékenységért elnyerhető állami kitüntetéseket.
Vágólapra másolva!

Göncz Árpád köztársasági elnök ebben az évben a következőknek adott Kossuth díjat:

Béres Ilona Jászai Mari-díjas színművésznek, kiváló művésznek emlékezetes film- és színházi szerepformálásaiért, a közönség odaadó és igényes szolgálatáért, művészi életútja elismeréseként;

Bitskey Tibornak, az Evangéliumi Színház Jászai Mari-díjas színművészének, érdemes művésznek színházi és filmszerepek kiváló megformálásáért, átlényegített, emlékezetes alakításaiért, színészi életművéért;

Fehér László Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, a táci Gorsium Művészeti Alapiskola tanárának a kortárs képzőművészetben elért kiemelkedő, nemzetközi kiállításokon is elismert teljesítményéért és jelentős művészoktatói tevékenységéért;

Gergely Ágnes József Attila-díjas írónak, költőnek, műfordítónak kiemelkedő költői és műfordítói tevékenységéért;

dr. Görömbei András József Attila-díjas irodalomtörténésznek, az irodalomtudomány doktorának, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának a XX. századi magyar irodalom teljességre törekvő, a nemzeti hagyományokra építő elemzéseiért és példaértékű oktatómunkájáért;

Haraszty István Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek, érdemes művésznek a hazai kinetikus szobrászat magas szintű műveléséért, a kortárs avantgárd művészet terén végzett úttörő munkásságáért;

Keserű Ilona Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, érdemes művésznek, a Pécsi Egyetem egyetemi tanárának életműve elismeréséért, a művészetoktatásban elért eredményeiért;

Kocsár Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, érdemes művésznek zeneszerzői tevékenységéért, különös tekintettel világszerte elismert kórusműveire: a kortárs magyar zene hírnökeire;

Nagy Gáspár József Attila-díjas költőnek költői munkássága elismeréseként és a magyar függetlenség eszméje iránti hűség ébrentartásáért;

Reimholz Péter Ybl Miklós-díjas építésznek magas színvonalú, iskolateremtő tervezői és oktatói tevékenységéért;

Szabó Dénes Liszt Ferenc-díjas karnagynak az iskolai éneklésért, kórusteremtő munkásságáért, a legújabb magyar kórusművek világszínvonalú előadásáért;

Szabó Gyula Jászai Mari-díjas színművésznek, kiváló művésznek sokoldalú művészi pályája elismeréseként, emlékezetes színházi- és filmszerep-formálásaiért;

A köztársasági elnök megosztott Kossuth díjat adott:

Gyarmathy Lívia Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, producernek, kiváló művésznek;

Böszörményi Géza Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, forgatókönyvírónak, érdemes művésznek nemzetközileg is elismert játék- és dokumentumfilm rendezői, valamint forgatókönyvírói munkásságukért;

az Illés Együttes tagjainak: Bródy Jánosnak, Illés Lajosnak, Pásztory Zoltánnak, Szörényi Leventének, Szörényi Szabolcsnak életművükért: a popműfaj és a magyar népzene szimbiózisának egyedi jellegzetességű megteremtéséért, az igényes magyar popzene meghonosításáért, a nagy magyar történelmi pillanatok zenébe álmodásáért;

a Kaláka Együttes tagjainak: Becze Gábornak, Gryllus Dánielnek, Gryllus Vilmosnak, Huzella Péternek, Radványi Balázsnak a magyar és világirodalom verseinek sajátos és újszerű -nemzetközileg is elismert - zenébe foglalásáért és interpretálásáért;

Ifjú Nagy Zoltán Liszt Ferenc-díjas balettművésznek, kiváló művésznek;

Volf Katalin Liszt Ferenc-díjas balettművésznek, érdemes művésznek;

Göncz Árpád Széchenyi díjat adott:

dr. Antus Sándornak, a kémiai tudomány doktorának, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának eredményes gyógyszerfejlesztői, példamutató oktatói-nevelői és tudományszervezői tevékenységéért;

dr. Balázs Ervin akadémikusnak, a biológiai tudomány doktorának, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont főigazgatójának a molekuláris növénykórtan, a növényvirológia és a növényi géntechnológiai kutatások terén elért kimagasló tudományos és gyakorlati eredményeiért;

prof. dr. Balázs Györgynek, a műszaki tudomány doktorának, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárának az építőanyagok területén végzett úttörő jellegű tudományos munkásságáért és oktatói tevékenységéért;

dr. Hadlaczky Gyulának, a biológiai tudomány doktorának, az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézet tudományos tanácsadójának a kromószomakutatás területén elért, világviszonylatban is jelentős új eredményekért;

dr. Molnár Tamás filozófusnak, egyetemi tanárnak világszerte elismert életművéért, filozófiai és szellemtörténeti munkásságáért és példaértékű oktatói tevékenységéért;

dr. Mőcsényi Mihálynak, a mezőgazdasági tudomány doktorának, a Szent István Egyetem egyetemi tanárának a mai magyar táj- és
kertépítészet magas színvonalát megalapozó tudományos tervező és oktatói tevékenységéért;

dr. Pantó György akadémikusnak, az MTA Geokémiai Kutatólaboratórium igazgatójának, a Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójának a geokémia korszerű módszereit és irányait a hazai földtani kutatásban meghonosító tevékenységéért, nemzetközileg is elismert tudományos eredményeiért és kiemelkedő tudományszervező munkásságáért;

dr. Patthy László akadémikusnak, biokémikusnak, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézet kutatóprofesszorának, igazgatóhelyettesének a biológiailag fontos fehérjék szerkezetkutatásában elért kísérleti eredményeiért és a fehérjeevolúció terén új utakat nyitó elméleti munkásságáért;

dr. Prószéky Gábornak, a nyelvtudomány kandidátusának, programtervező matematikusnak, általános és alkalmazott nyelvésznek, a MorphoLogic Kft. ügyvezető igazgatójának a számítógépes nyelvészeti szoftverek kutatásában és kidolgozásában kifejtett tevékenységéért, a magyar nyelvű szövegek számítógépes feldolgozásával kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések megoldásáért;

dr. R. Várkonyi Ágnesnek, a történelemtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanárának Magyarország és Erdély XVI-XVIII. századi történetének feltárásában és feldolgozásában elért kiemelkedő kutatási eredményeiért;

prof. dr. Rák Kálmánnak, az orvostudomány doktorának, a Debreceni Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinika tanszékvezető egyetemi tanárának a klinikai és experimentális haematológia, a vascularis hacmatológia, onkohaematológia területén végzett nemzetközileg is elismert, iskolateremtő munkásságáért;

dr. Starosolszky Ödön építészmérnöknek, a műszaki tudomány doktorának, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet nyugalmazott vezérigazgatójának a magyar vízgazdálkodás fejlesztésében elért eredményeiért, kiemelkedő kutatói, szervezői oktatói tevékenységéért, különös tekintettel a hidraulika, hidrológia területére;

dr. Tóth Klára akadémikusnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános és Analitikai Kémia Tanszéke egyetemi tanárának a fiziológiai kutatásokban új lehetőségeket teremtő ionszelektív alapérzékelőkre épülő bioszenzorok kutatásában, illetve mikroérzékelő együttesek kialakításában elért, nemzetközi elismerést szerzett tudományos eredményeiért;

dr. Vajda György akadémikusnak, Állami díjas energetikusnak, az országos Atomenergia Hivatal nyugalmazott főigazgatójának a hazai és nemzetközi energetika tudományában kifejtett munkásságáért és példaértékű oktató, irányító tevékenységéért;

dr. Winkler Andrásnak, a műszaki tudomány doktorának, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki Kar, Fa- és Papírtechnológiai Intézet, Lemezipari Intézet igazgatójának, tanszékvezető egyetemi tanárnak a faanyagok komplex felhasználásának, feldolgozásának kutatása terén elért eredményeiért, az új faipari technológiák és mérések kidolgozásáért;

dr. Zimányi József akadémikusnak, atomfizikusnak, az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet kutatóprofesszorának a rendkívül nagy energiájú atommag-atommag ütközések dinamikájának elméleti leírásában elért, nemzetközileg elismert tudományos credményeiért;

Megosztott Széchenyi díjat kapott:

dr. Gordos Géza, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára;

dr. Győrfi László akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára.

(MTI)