Nemzetközi szakértők érkeztek Borsabányára<br/>

Vágólapra másolva!
Az ENSZ és az Európai Unió 18 szakértője vizsgálja a március 10-én történt nováci gátszakadás okait és következményeit. A szakértői csoport, amely csütörtökön érkezett Borsabányára, áprilisban hozza majd nyilvánosságra jelentését.
Vágólapra másolva!

Román sajtójelentések szerint a nemzetközi szakértőcsoport a magyar kormány kérésére folytat helyszíni vizsgálatot. A borsabányai helyi illetékesek azt remélik, hogy a vizsgálat nyomán "helyreáll
Románia képe, amelyet a nemzetközi hírügynökségek legutóbbi jelentéseikkel eltorzítottak".

A szakértők a nováci derítőnél a gátszakadás körülményeit igyekeznek feltárni, illetve víz- és talajmintákat vesznek a Visó, valamint a Tisza folyóból és környékéről. Az ENSZ szakértői szerint Romániának hivatalosan segítséget kellene kérnie a világszervezettől az ilyen balesetek következményeinek korlátozására. A csoport egyik tagja hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek nincs külön alapja a segítségnyújtásra, a tagállamokat csak akkor tudja felszólítani a támogatásra, ha Románia segítséget kér. Ilyen kérés azonban még nem hangzott el.

A nemzetközi szakértői csoportot magyar környezetvédelmi szakemberek is elkísérték Borsabányára. A magyar szakemberek is szeretnék megismerni a nováci baleset körülményeit.

A szakemberek szerint elképzelhető, hogy további nehézfémszennyező hullámok érik el a Tiszát - közölte Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei védelmi bizottság és a térségi önkormányzat elnöke pénteken. Már ténynek vehető, hogy a folyó magyarországi szakaszán március 15-én megjelent újabb szennyező hullámot a romániai borsabányai bányavállalat ülepítő tározójánál a gát helyreállítási munkálatai során bekövetkezett szivárgások, valamint a Novác-patak völgyében kirakódott káros anyagok hóolvadás miatti bemosódása okozta. A további hóolvadás a völgyben felhalmozódott bányaiszapból még bemoshat szennyeződést a Tiszába - mondta Helmeczy László.

A legutóbbi 48 órában vett vízmintákban az oldott fémtartalom nem haladta meg a határétékeket. Helmeczy László elmondta: Tiszabecs és Záhony között fenntartják a katasztrófavédelmi intézkedéseket, így változatlanul tilos a vízkivétel a Tiszából és a gátak menti ásott kutakból.

(MTI)