Dr. Szép Zoltán szerint az olajmaffia még mindig tevékeny Magyarországon<br/>

Vágólapra másolva!
Az olajüzlet valódi bonyolítói szabadon vannak, és más cégekben továbbra is kereskednek olajjal. Ezt Dr. Szép Zoltán állítja, aki ellen 3 milliárd forintos károkozás miatt indult nyomozás 6 éve. A vak ügyvéd, aki ellen nemrégiben kezdeményezték a vádemelést, hosszú idő óta először nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Dr. Szép Zoltán ügyvéd

Ügyvédi munkájáról állítja, hogy törvényes volt. Nem tett mást, mint cégeket alapított. Az később derült ki, hogy a cégek olajforgalmazással is foglalkoztak. Szép Zoltán szabadon lévő és szabadon engedett egykori ügyfeleitől tudja, hogy kik voltak az olajüzlet szellemi atyjai:
"Ezek között voltak magas rangú, de már nem egyenruhában lévő katonák, néhány régebben ismert politikus, akik minden más mellett ilyennel is foglalkoztak, és valahol ők tapogatták ki ezeket a vonalakat, amiken aztán később működni kezdett az olajforgalmazás."

Szép szerint néhány ügyvéd találta ki, hogy hogyan lehet legalizálni az olajos cégeket:
"3-4 olyan ügyvéd, akik ma is funkcionálnak, és operatíve benne vannak a különböző ügyekben, politikai ügyekben is. Ha őket most megnevezném, akkor valószínűleg másnap már nem tudnánk riportot csinálni…"

Ez a 3-4 befolyásos ügyvéd továbbított megbízásokat nem több mint 25-30 ügyvédnek. Közülük senki ellen sincs eljárás, Szép Zoltán kivételével.

(RTL KLUB)

Ajánló: