Emberi jogokat sértettek a BRFK nyomozói<br/>

Vágólapra másolva!
Gönczöl Katalin ombudsman szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megsértették az alapvető emberi méltósághoz való jogát egy tanárnőnek. A pedagógus diákjai védelmében akadályozta a rendőri intézkedést. A nyomozók ezért könnygázt fújtak a szemébe, megbilincselték, majd a földön vonszolták.
Vágólapra másolva!

Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a Budapesti Rendőr-Főkapitányság nyomozói egy korábbi intézkedésük során megsértették az emberi méltósághoz való jogát egy tanárnőnek.

A középiskolai pedagógus idén január 27-én diákjai védelmében lépett fel a rendőri intézkedéssel szemben: megpróbálta megakadályozni, hogy a nyomozók igazoltassák a középiskola tanulóit. Ezért a rendőrök könnygázt fújtak a szemébe. Ezután megbilincselték, tanítványai előtt lökdösték, szidalmazták. Amikor a tanárnő elesett, az úttesten vonszolták.

A rendőrök azért akarták igazoltatni a középiskola tanulóit, mert egy bűnözőt kerestek, akinek a gyereke az iskolába járt. A nyomozók a gyerektől szerették volna megtudni apja tartózkodási helyét.

Az iskola igazgatója nem adta ki a keresett tanuló adatait. A nyomozók ezután döntöttek amellett, hogy az iskola épülete előtt az összes tanulót igazoltatják, amíg nem találják meg a bűnöző gyerekét. A tanárnő az intézkedést próbálta megakadályozni, amikor a rendőrök durván elbántak vele.

Gönczöl Katalin ombudsman és Majtényi László adatvédelmi biztos közös ajánlásukban felkérték az országos rendőrfőkapitányt: "gondoskodjon arról, hogy a rendőrök igazoltatást - a törvényi előírásoknak megfelelően - csak a személyazonosság megállapítására végezzenek".

Gönczöl Katalin álláspontja szerint a körözött személy felderítésére a rendőrök eljárása teljes egészében alkalmatlan volt. Az utcai igazoltatás önkényes elhatározáson alapult, és sértette a tanulóknak a személyes adatok védelméhez való jogát.

(MTI)

Ajánló: