A tervezettnél fél évvel korábban be kell fejezni a hadsereg létszámcsökkentését<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén a haderőreform kérdése állt a központban. Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök bejelentette: a korábbi tervekhez képest fél évvel korábban be kell fejezni a létszámleépítést.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén a sorkatonai szolgálat időtartamának csökkentéséről szólva azt mondta: "aki nem politikai kampányokat folytat, hanem higgadtan és nyugodtan oszt, szoroz, számol és végiggondolja a következményeket, az jól tudja, Magyarország ma nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra lemondjon a sorkatonai szolgálat intézményéről. Csak egy fokozatos átmenet vezethet eredményre, de ezen az úton valóban el is kell indulni".

A miniszterelnök 10 pontban fogalmazta meg, hogy mit vár el a katonáktól a haderőreform megvalósítása során. Többek között azt mondta: a szerkezeti átalakítást, valamint a létszámcsökkentést a lehető leggyorsabban kell végrehajtani.

A létszámcsökkentéssel kapcsolatban Szabó János honvédelmi miniszter arról szólt, hogy a már kidolgozott rövid távú humánpolitikai koncepció értelmében a távozni kényszerülők - amellett, hogy minden törvényes járandóságukat megkapják - a munkaerőpiacon az átlagosnál jobb pozícióba kerülnek.

Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök az értekezlet szünetében úgy nyilatkozott: "a legfájdalmasabb lépéseket", a létszámcsökkentést félévvel korábban, azaz 2001. január 1-jéig be kell fejezni. A korábbi időponthoz most egy "B-tervet" dolgoznak ki, amely megfogalmazza a konkrét lépéseket.

A vezérkari főnök közölte: tulajdonképpen nincs olyan csapata a Magyar Honvédségnek, amelyet valamilyen formában ne érintene a haderőreform.

Magyar Bálint szabad demokrata pártelnök közleményben reagált Orbán Viktor miniszterelnök haderőreformmal kapcsolatos nyilatkozatára.

Az SZDSZ elnöke szerint a haderőreform felemás végrehajtását duplán kellene megfizetni. Az önkéntes, hivatásos hadseregre történő átállás költségeinek bele kell férnie a honvédelmi kiadásokba, amelyek 2004-ig az idei 190 milliárd forintról 288 milliárd forintra nőnek.

Aki "higgadtan és nyugodtan oszt, szoroz, számol és végiggondolja a következményeket", az jól tudja, hogy a hadsereg kényszersorozott katonákból álló része valódi katonai feladatokat már nem lát el. Aki higgadtan oszt és szoroz, az tudja, hogy nincs valódi haderőreform, a hivatásos hadseregre való átállás nélkül - közölte Magyar Bálint.

Magyar Bálint kijelentette: "aki higgadtan oszt és szoroz, az tudja, hogy a sorkatonai szolgálat hat, illetve három hónapra történő csökkentése szakmailag tarthatatlan. A miniszterelnök sem gondolhatja komolyan, hogy hat, vagy három hónap alatt a NATO-előírásoknak megfelelő szintű kiképzésben részesülhetnek a kiskatonák. Ez csak arra jó, hogy még a mai kisiskolás fiúk is kilegyenek téve majdan a kényszersorozás intézményének"

A politikus reméli, hogy az SZDSZ népi kezdeményezésének keretében összegyűlt több mint 200 ezer aláírás kellő nyomást fog gyakorolni a kormányra és a miniszterelnökre, hogy valódi haderőreformot hajtson végre. Ez az SZDSZ szerint a kényszersorozás 2002. évi eltörlését jelenti.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 20.)