Ülősztrájk a gyömrői idősek otthona előtt<br/>

Vágólapra másolva!
Ülősztrájkba kezdett hétfőn Gyömrőn az Erdei Fenyő Idősek Otthonának 25-30 lakója és dolgozója. A Pest megyei önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy az intézményt a péceli idősek otthonával összevonja.
Vágólapra másolva!

A megyei önkormányzat tulajdonában lévő otthon továbbra is meg akarja őrizni önállóságát – közölte Bánföldi Györgyné, a 140 idős embernek otthont adó intézmény igazgatója. Az elképzelés szerint a péceli intézmény lenne a két otthon központja.

A 60 fős személyzet nagy része szakmailag és emberileg sem fogadja el az összevonás nyomán az intézmény élére kerülő igazgató személyét. Több dolgozó azt tervezi, hogy ha valóban összevonnák az otthont, akkor elhagyja eddigi munkahelyét, a mostani személyzethez, viszont az idős ápoltak ragaszkodnak.

A Gróf Teleki utca 39. szám alatti otthon előtt egymást váltva naponta reggel nyolc órától délután fél négyig tervezik a demonstrációt. Az igazgató közlése szerint a tiltakozás - ha nem
változik meg az önkormányzat terve - március 31-ig tart, mert akkor kerül sor a megyei közgyűlés ülésére, ahol az előzetes napirend szerint az összevonásról döntenek a képviselők.

Az összevonást a gazdasági hatékonyság és a szakmai munka indokolja, az egyesítés következtében ugyanis átjárhatóbbá válik a két intézmény, ami végső soron az ott lakók érdekeit szolgálja – álltja Szép Tibor, a Pest Megyei Önkormányzat főjegyzője.

(MTI)