Csökken a nehézfém-koncentráció a Tiszában<br/>

Vágólapra másolva!
A Tisza ukrajnai szakaszán fokozatosan csökken a víz nehézfém tartalma. A nehézfémek március 28-án kerültek a folyóba a romániai Borsabánya ülepítőjében bekövetkezett újabb gátszakadás következtében.
Vágólapra másolva!

A kárpátaljai környezetvédelmi főosztály csütörtökön közölt adatai szerint a Tiszából szerdán délután Nagyszőlős mellett vett mintában az ólomtartalom még mindig másfélszerese volt a megengedett értéknek. Továbbra is szüneteltetik Nagybocskó, Técső és Huszt központi vízellátását a Tiszából. Halpusztulást a folyó kárpátaljai szakaszán a mostani szennyezés következtében sem észleltek.

A kárpátaljai környezetvédelmi szakemberek állandó kapcsolatot tartanak román és magyar kollégáikkal.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 27.)