Hétfőn kezdődnek a munkálatok az M3-ason<br/>

Vágólapra másolva!
Tarnóczy László, az autópálya-program finanszírozásával megbízott Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) szóvivője szerint az eredeti terveknek megfelelően hétfőn megkezdik az M3-as Füzesabony és Polgár közötti szakasza kiépítésének munkálatait.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatása szerint elsőként a geodéziai vizsgálatokat végzik el, majd a környezetvédelmi munkák következnek. Az MFB szóvivője egyelőre nem tudott felvilágosítást adni a kivitelezőről. A gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztésért felelős társaságnál, a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nél erről szintén nem tudtak információval szolgálni.

A hírügynökség szerint a kivitelezéssel a Mélyépítő Budapest Kft. által vezetett, 39 tagvállalkozást tömörítő konzorciumot bízzák meg.

(MTI)