Nyáron újabb BKV-áremelés?

Két hónap múlva újra emelkedhetnek a BKV tarifái, ha a fővárosi közgyűlés elfogadja a társaság üzleti tervében rögzített június 1-jei áremelési időpontot. Az emelés mintegy 5 százalékos lehet. A budapesti taxisok őszig várhatóan nem élnek a főváros által biztosított tarifaemelési lehetőséggel.

Június 1-jére öt százalék körüli áremeléssel számol a BKV nemrég elkészült üzleti terve - értesült a Népszava. A javaslatról a fővárosi közgyűlés határoz májusban, de a döntéshez szükség lesz a Pénzügyminisztérium jóváhagyására is. Mint ismeretes, tavaly év végén a főváros a BKV javaslatára 10 százalékkal emelte volna a tarifákat. Ám a pénzügyi tárca csak 6 százalékos januári jegy- és bérletáremeléshez járult hozzá, arra számítva, hogy az éves infláció is 6 százalék körül alakul. Mivel gazdasági elemzések szerint az infláció nem lesz alacsonyabb idén 8-9 százaléknál, így a BKV vezetése azt reméli, hogy lehetőség nyílik a korrekcióra.

A hónap elején elfogadott BKV-paraméterkönyv alapján mától számos járatnak megváltozik a menetrendje - mondta lapunknak Bősze Sándor, a társaság közlekedési főosztályvezetője. Így vasárnap nem közlekedik ezentúl a 93-as, a 170Gy és a 79A busz,
viszont egy-egy járművel sűrűbb lesz a 82-es és a 82A jelzésű járat. A 8-as vonal felújított buszokat kap, a hét végi indulási időket egész időpontokra kerekítik. A 30-as villamos és a 31-es éjszakai busz egymást váltják este tíz órakor, a 21Gy pedig szombattól napközben is jár. További menetrendváltozások várhatók május 1-jétől. Azt egyelőre nem tudni, mikor szűnik meg a 10-es és a 113-as buszjárat.

A budapesti taxistársaságok az eddigi jelzések alapján nem emelik tarifáikat azután, hogy a fővárosi közgyűlés felemelte a hatósági ár felső határát - mondta a Népszavának Antal Attila, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara taxis tagozatának vezetője, a Főtaxi Rt. igazgatója.

Hozzátette, hogy bár minden társaság maga dönti el, mikor növeli árait, nem számít arra, hogy a tarifák őszig megemelkednének. A hatósági ár maximumának növelését azért kérték a fővárosi önkormányzattól, mert néhány tarifaelem már megközelítette a régi felső határt.

Kérdésre válaszolva Antal Attila elmondta, hogy a Főtaxi Rt. üzletági és termelési igazgatóját azért bocsátották el nemrégiben, mert nem voltak megelégedve velük és új szemléletre van szükség a cégnél. A Főtaxi tavaly veszteséges volt, amibe belejátszott, hogy hosszas pereskedés után el kellett költözniük Könyves Kálmán körúti telephelyükről.

Az ingatlant ugyanis korábban Neményi Béla cégének adták bérbe, majd miután a terület egy ideig elhagyatottan állt, visszaköltözött a Főtaxi. Ám Neményi a még ma is élő bérleti jog alapján újra igényt tartott a területre, amelyet a bíróság meg is ítélt.

(Népszava)