Szabadon engedték a Suzuki három igazgatóját<br/>

Vágólapra másolva!
Szabadon engedték a Magyar Suzuki Rt. három előzetes letartóztatásban lévő vezetőjét.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség szabadon engedte a részvénytársaság igazgatóit, mert nem állnak fenn olyan vádak, melyek a további fogvatartásukat indokolnák.

A japán és az egyik magyar igazgató már kora délután, míg a másik magyar vezető nem sokkal hat óra után távozhatott az előzetes letartóztatásból.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az üggyel kapcsolatban részleteket nem közöltek.

(HavariaPress)