Ügyvédje szerint nem feltétlenül a nagy sebesség miatt gázolt Császár Előd<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden a nyilvánosság kizárásával megkezdődött Császár Előd büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ismert énekest halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség. Császár maximum öt év börtönbüntetésre ítélhető, de ügyvédje, Zamecsnik Péter azt mondta az [*****]-nak: az eddigi bírói gyakorlat szerint hasonló esetekben legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztést szoktak kiszabni. A pert a bíró június 9-re elnapolta, mivel a beidézett tanúk közül csak egy jelent meg.
Vágólapra másolva!

Császár Előd (jobbra) megérkezett a bíróságra
Fotó: Havaria

A balesettel kapcsolatban több vádpont is felmerült Császár ellen. Először kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsították, mivel a balesetet követően elvégzett orvosszakértői vizsgálat a vérében és a vizeletében a marihuána egy lebontott vegyületét mutatta ki metabolid formájában. A lakásán tartott házkutatás során pedig egy olyan zacskót találtak, amilyenben a kábítószert szokták tárolni. Császár korábbi nyilatkozataiban azt elismerte, hogy a baleset előtt hetekkel elszívott egy jointot, de azt tagadta, hogy kábítószer hatása alatt állt volna. Később már azt állította: sohasem kábítószerezett, nem füvezett. A II-III. kerületi ügyészség 1999 májusában megszüntette a kábítószerrel való visszaélés ügyében indított eljárást, de megrovásban részesítette az énekest.

Így is maradt azonban két vádpont. Az egyik halálos közlekedési baleset okozása, a másik pedig csalás és okirat-hamisítás. Kiderült ugyanis, hogy a Császár által vezetett BMW-re nagy valószínűséggel utólag kötötték meg a kötelező felelősségbiztosítást. A Magyar Netlap úgy tudja: a biztosításon 1998. december 10-i dátum szerepelt, vagyis e szerint egy héttel a baleset előtt köttetett a szerződés. Azonban az írásszakértő megállapította, hogy az üzletkötő aláírása hamis. Az üzletkötő a kihallgatása után beismerte, hogy kolléganője - utólag - írta alá a szerződést. Az üzletet állítólag Császár egyik ismerőse hozta össze, hogy ne az énekesnek kelljen kifizetnie a rendőrautóban okozott csaknem kétmillió forintos kárt.

Az ügyész indítványozta, hogy a két ügyet egyesítsék, ezzel megnőtt volna a valószínűsége a letöltendő szabadságvesztés kiszabásának. Császár ügyvédje, Zamecsnik Péter azonban fellebbezett, a bíróság pedig neki adott igazat; így két külön per lesz Császár ellen. A közlekedési baleset miatti per kezdődik kedden, az okirat-hamisítási per tárgyalásának idejét pedig egyelőre nem tűzte ki a bíróság.

A keddi tárgyaláson Császár Elődöt és a tanúkat hallgatta meg a bíróság - mondta az [*****]-nak Zamecsnik Péter, aki szerint az ügy kimenetelére semmilyen hatással nem lesz az a tény, miszerint védence közismert személy. Zamecsnik a per kezdete előtt csupán annyit volt hajlandó mondani: kidolgoztak egy védekezési taktikát, aminek több összetevője van. "Nem a sebesség a legfontosabb tényező" - mondta az ügyvéd, aki szerint még nem bizonyított, hogy az énekes valóban 95-100 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott, mint ahogy azt a vád állítja.

Császár valóban vitatta a szakértő által megállapított 95 kilométer per óra sebességet. Szerinte gépkocsija a baleset idején hármas sebességi fokozatban volt, így a megállapítottnál valamivel lassabban közlekedett - mondta az ügyvéd a tárgyalás után.

Zamecsnik szerint "ha sikerül bebizonyítani, hogy nem a nagy sebesség miatt következett be az ütközés, akkor lényegében mindegy, hogy mennyivel hajtott".
Császár Előd a tárgyaláson ugyanazt vallotta, mint a nyomozás során. Zamecsnik Péter, Császár védője a tárgyalás után azt mondta: a vádiratban szerinte vannak hibák és hiányosságok. Ilyen, a bizonyítási eljárásban tisztázandó kérdés például, hogy pontosan hol történt az ütközés. Császár vallomásában arról beszélt, hogy a fasoron közlekedő autója megcsúszott egy nedvesedésen vagy jegesedésen, majd megpördült, és ekkor történt az ütközés. "Az énekes a helyszínrajzhoz képest kicsit távolabbra helyezte a baleset helyszínét, de a meghallgatott tanúk is különböző helyeket jelöltek meg" - tette hozzá az ügyvéd.

Császár és védője azzal is védekezett, hogy az ütközéskor nem volt bekapcsolva a rendőr biztonsági öve. A vádirat szerint valószínűleg bekapcsolt övvel is súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett volna az áldozat, de a védelem szerint lehet, hogy az öv esetleg megmentette volna.

Császárral történt már korábban hasonló eset. Volt egy, azóta már bírósági szakban is lezárult ügy, amelyben az énekes tanú volt. Akkor is Császár autójával okoztak balesetet, de a gépkocsit vallomásuk szerint barátnője vezette - ebben azóta is sokan kételkednek. "A balesetem után mindenki szívesen látta volna, hogyha én vezetem azt az autót is. Ha valaki személyesen is ismeri az illető hölgyet, akkor tudhatná, hogy - egy barátnője szavaival élve - ´ezt ő senkiért sem csinálta volna meg, annál sokkal önzőbb´. Egyébként a bíróságon az az úr, aki az újságoknak oly hangosan mondogatta, hogy én vezettem az autót, említést sem tett az ügyről, amikor már súlya volt a szavainak" - nyilatkozta Császár januárban.

A büntetőpert a Pesti Központi Kerületi Bíróság a délutáni tárgyaláson június 9-re elnapolta, mert a megidézett tanúk közül csak egy jelent meg. A bíróság a június 9-i tárgyalásra megidézte az el nem jött tanúkat, valamint a védelem által megjelölt további tíz tanút. Akkor a műszaki és orvosi szakértők meghallgatására is sor kerül - írta az MTI.

Császár balesetével a média is sokat foglalkozott

Kapcsándi Dóra

Ajánló:

Az album egy évvel a baleset után jelent meg.

Korábban:

(2000. április 10.)