Gyimóthy sárga lappal bünteti a bekiabálókat <br/>

Vágólapra másolva!
Új büntetést vezetett be tegnap az Országgyűlésben Gyimóthy Géza (48), a parlament alelnöke. A felszólalások között bekiabáló képviselőknek sárga lapot mutat fel ezentúl. A focipályáról jól ismert szabály szerint a második sárgát piros lap követi.
Vágólapra másolva!

A parlamenti házszabály két példánya feküdt tegnap Gyimóthy Géza, a parlament alelnökének pulpitusán. Az egyiknek sárga, a másiknak piros a borítója.

Gyimóthy kezdte a tegnapi parlamenti munkanap vezetését. A napirend előtti felszólalások után bejelentette: a focipályáról jól ismert sárga és piros lapokat fog osztogatni.

- Sokat gondolkodtam azon, hogy lehetne rendet tartani - mondta a Blikknek Gyimóthy. - A házszabály szerint a házelnöknek joga van megvonni a szót a renitens képviselőtől, vagy akár ki is küldheti őt a teremből. Erre azonban eddig soha nem volt példa.

A parlamenti felszólalásokban gyakran értékes másodperceket vesz el, amíg a házelnök csendre intette a hangoskodó honatyákat. Gyimóthy új rendszerében nem akasztja meg a beszélő képviselőt.

- Ha valaki hangoskodik, bekiabál egy beszéd alatt, csak felmutatom neki a sárga lapot figyelmeztetésül - magyarázta az alelnök. - Ha a rendbontó képviselő újra próbálkozik, megkapja második sárga lapját. A harmadik figyelmeztetés már a pirosba kötött házszabály. Mindennek jogi következménye nincs, de legalább nem zavarom a figyelmeztetéssel az éppen beszélőt.

Az első sárga lapot tegnap Bauer Tamás (54), SZDSZ-s honatya kapta. - Én nem kaptam sárga lapot - jelentette ki Bauer, aki rendszeresen bekiabál a viták során.

- A demokratikus parlamentekben a véleménynyilvánítás bevett módja a bekiabálás, például az angol parlamentben is. És ha az ember megfelelően, tagoltan szól közbe, még a jegyzőkönyvbe is bekerül a véleménye. És ez a valódi cél. Ebben a szellemben fogom folytatni a munkámat.

Horváth Béla, a kisgazdapárt szóvivője olyan házszabály-módosítást készít elő, melynek értelmében el lehet majd tiltani időlegesen parlamenti munkájától az illetlenül viselkedő honatyákat.

trencséni

(Blikk)