Elfogták a lakásmaffia egyik gyilkossággal gyanúsított feltételezett tagját<br/>

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint egy lakásmaffia tagjaként részt vett két ember meggyilkolásában.
Vágólapra másolva!

Éppen a barátnőjét látogatta egy kórházban, amikor a speciális egység rajta ütött. A nyomozók 40 nap alatt, titkosszolgálati eszközöket is alkalmazva találták meg, két bújtatójával együtt.

Petőfi Attila, a BRFK alezredese elmondta: "Ennek a fiatalembernek egyetlen gyenge pontja volt, ez pedig az érzelme, ami egy lányhoz fűzte. Mivel a lány egy fővárosi kórházba került egy rutinműtét elvégzésére, a fiúnak itt a kórház területén csapdát állítottunk. Így sikerült elfogni őt."

A banda tagjai néhány hónappal ezelőtt Heresznyén élve eltemették egyik áldozatukat. Az asszony soroksári lakása kellett nekik. Egy 80 éves férfit és a megtakarított 12 millió forintját is ők tüntették el. Egy szentmihályi kertes házat is meg akartak szerezni. Az ügyben 7 embert már előzetes letartóztatásba helyeztek, egy ügyvéd pedig szabadlábon védekezhet.

A bandának a Fő utcai órás gyilkossághoz is köze van. A lakásmaffia tagjai legalább öt idős ember ingatlanját vette el.

(RTL KLUB)