A Kardiológiai Szakmai Kollégium április 20-án mond véleményt a Szent György Kórház átalakításáról<b

Vágólapra másolva!
Április 20-án ül össze és alakítja ki véleményét a Kardiológiai Szakmai Kollégium a Szent György Kórház struktúraátalakításával kapcsolatosan.
Vágólapra másolva!

Dr. Édes István, a Debreceni Egyetem Kardiológiai Klinikáját vezető egyetemi tanár hangsúlyozta: a szakmai kollégium - amely a napokban tájékozódott a székesfehérvári kórház II. Belgyógyászatához tartozó kardiológiai részleg szétválasztásával kapcsolatos problémákról - csak véleményt mondhat, javasolhat. A döntés a kórház belső ügye. A legrangosabb szakmai testület működőképes, kompromisszumos megoldást igyekszik majd javasolni - tette hozzá a professzor.

Magánvéleményét hangoztatva Édes István kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy a grémium megváltoztatná korábbi szakmai álláspontját. Nagy valószínűséggel fenntartja majd azt a véleményét, hogy a koronária-őrzőnek és a kardiológiai osztálynak funkcionális egységben, térbelileg sem szétválasztva kell működnie.

Alternatív megoldásként szóba jöhet, hogy abban az épületben, ahova a II. Belgyógyászat kardiológiai részlegének egyik egységét telepítették, szintén kialakítanak egy megfelelő berendezésekkel felszerelt s a szükséges képzett ápolószemélyzettel megerősített koronária-őrzőt - mondta Édes István.

A szakmai testület megteszi majd a javaslatát, de a kórház joga, hogy eldöntse, milyen megoldást választ a kérdés megoldására - húzta alá ismételten a Kardiológiai Szakmai Kollégium vezetője.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 11.)