Gyarmathy István a Hortobágyi Nemzeti Park új igazgatója<br/>

Vágólapra másolva!
Gyarmathy Istvánt, a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet korábbi vezetőjét nevezte ki a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójává Skultéty Sándor, a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Gyarmathy kinevezése április 17-től előre meg nem határozott ideig tart.
Vágólapra másolva!

Gyarmathy István 13 éve dolgozik a Hortobágyi Nemzeti Parknál. A három, történelemtanári, biológiatanári és természetvédelmi ökológusi diplomával rendelkező szakember kezdetben kisegítő természetvédelmi őrként, majd természetvédelmi őrként dolgozott a nemzeti parknál.

Gyarmathy közölte: "A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet vezetőjeként már megismerkedtem azokkal a feladatokkal, melyeket nagyobb áttekintésben a nemzeti park élén kell majd ellátni" - mondta az új igazgató.

"A nemzeti parkban már korábban is kiemelkedő természetvédelmi munka folyt, amit az is bizonyít, hogy az előző igazgató, Aradi Csaba megbízatása alatt lett a Természetvédelmi Világörökség része a nemzeti park" - mondta Gyarmathy.

(MTI)

Ajánló: