Meghökkentő nyilatkozatot tett a VPOP országos parancsnoka az olajbizottság előtt<br/>

Vágólapra másolva!
Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka az olajügyeket vizsgáló bizottság nyomatékos kérésére megnevezte azokat a személyeket, akik őt felettesként szóban vagy írásban utasították, hogy a jogszabályoktól eltérő módon alkalmazzon kedvezményeket bizonyos cégek részére.
Vágólapra másolva!

Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség (VPOP) országos parancsnoka nevén nevezte a Kereskedelmi Minisztérium egykori államtikárát, aki miniszteri levélpapíron kérte őt, hogy tekintsen el egy nyolcvanmillió forintos jövedéki bírság megfizettetésétől. Ezt a kérést - mivel felettesétől érkezett utasításnak tekintette - végrehajtotta, de ezen intézkedés ellen a későbbiekben a legfőbb ügyész óvással élt, és az eredeti állapot visszaállítására kötelezte.

Arnold szintén megnevezte egyik volt - később ügyvéddé vált - ezredes kollégáját, aki tízmillió forintot ajánlott fel a Szegedi Vámhivatal parancsnokának, hogy egy halasztott vámfizetési engedélyt adjon ki egy hozzá közel álló cég számára. Az illetőt elítélték, majd az ügyvédi kamarából is kizárták.

A bizottság ezen tények tudatában indítványozta, hogy hallgassák meg a Pénzügyminisztérium és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium akkori államtitkárait.

(HavariaPress)

Ajánló:

Az [origo] összeállítása

Korábban:

(2000. április 3.)