Szabó János elismerte: "ellencsapás" volt Szanyi feljelentése<br/>

Vágólapra másolva!
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Torgyán József ellen a múlt hét pénteken beérkezett két feljelentés ügyében. Szabó János kisgazda védelmi miniszter a Nap-kelte tegnapi műsorában nem tagadta, hogy van összefüggés Szanyi feljelentése és aközött, hogy a tárca bejelentette egy tízmillió forintos kártérítési per indítását a szocialista képviselő és cége ellen.
Vágólapra másolva!

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, valamint Karsai József battonyai vállalkozó, az egyesülési jog megsértése miatt, míg Szanyi Tibor szocialista képviselő hivatali visszaélés, nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, a választás rendje elleni bűntett, befolyással való üzérkedés és a gyülekezési szabadság megsértésének alapos gyanújára hivatkozva tett feljelentést az agrártárca vezetője ellen.

Konkoly Csaba csoportvető ügyész a Magyar Hírlapnak elmondta: a feljelentés-kiegészítés időszakában igyekeznek mindkét ügyben minden olyan bizonyítékként értékelhető írásos, illetve képi dokumentumot beszerezni, amelyek segíthetnek megnyugtatóan eldönteni, történt-e bűncselekmény.

Szabó János védelmi miniszter a Napkelte tegnapi műsorában nem tagadta, hogy van összefüggés Szanyi feljelentése és aközött, hogy a tárca bejelentette egy tízmillió forintos kártérítési per indítását a szocialista képviselő és cége ellen. "Az, aki két választási forduló között nem titkoltan politikai indíttatásból ilyen hatalmas kampányba kezd a kisgazdapárt ellen, az számítson ellencsapásra is" - indokolta Szabó János az ügy nyilvánosságra hozatalát.

Az Euro-Info Service Kft. a védelmi tárcával kötött szerződés alapján a minisztérium margitszigeti ingatlanjában üzemeltette az Európa Ház nevű
vállalkozását 1994-től 1998 novemberéig, amikor a HM felmondta a megállapodást.

A cég azonban azóta sem költözött ki az épületből, ezért a minisztérium polgári peres eljárást indított. A tárca hárommillió forintos használati díjat, egymillió
forintos közüzemidíj-tartozást, valamint a nem rendeltetésszerű használatból eredő mintegy hatmillió forintot követeli az Euro-Infótól. A bíróság március 18-án kötelezte Szanyi cégét, hogy hagyja el az épületet.

A honvédelmi miniszter mindezek bejelentését úgy indokolta: "csak egy közleményt hoztunk nyilvánosságra, hogy tudassuk azt, aki ilyen sárdobálásba kezd két választási forduló között, az milyen erkölcsi háttérrel rendelkezik".

Szanyi Tibor a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott: jellemző a kormány stílusára, hogy a honvédelmi miniszter áll bosszút saját pártelnökének feljelentéséért. Ugyanez a stílus nemcsak kifelé, hanem befelé is érvényesült, amikor Viniczai Tibor székesfehérvári MDF-jelöltet is hatalmi szóval, vállalkozásának fenyegetésével próbálták rábírni a visszalépésre - tette hozzá.

Szanyi szerint mindez alátámasztja azt a gyanút, hogy majdnem teljes kormányszinten hivatallal történő viszszaélés megy végbe. A képviselő kijelentette: Szabó János honvédelmi miniszter pechére egy jogerősen lezárt ügyet próbál újra elővenni, de feljelentése semmit nem mond ahhoz képest, hogy alapos a gyanú arra, hogy Torgyán József híveinek több százmillió forint jutott a földművelésügyi tárca rendelete alapján.

Bánk Attila kisgazda-frakcióvezető nem kívánta kommentálni a feljelentés-kiegészítést. Lapunknak csak annyit mondott: jogilag már a feljelentés ténye is abszurd, politikailag pedig az egész ügy értelmezhetetlen.

(Magyar Hirlap)