Ellentmondásba keveredett a honvédelmi miniszter<br/>

Vágólapra másolva!
Ellentmondásba keveredett a NATO európai főparancsnokával és saját magával is a honvédelmi miniszter. Azt állította ugyanis korábban, hogy ő nem olvasott olyan jelentést, melyet a NATO-ban készítettek volna, és amely elmarasztalná a magyar hadsereg állapotát. Wesley Clark NATO-főparancsnok határozottan kijelentette, hogy a jelentést megkapták Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Wesley Clark tábornok és Szabó János honvédelmi miniszter

Ennek ellentmondó nyilatkozatot tett Szabó János honvédelmi miniszter április 10-én, a rendkívüli kormányülés után. A politikus akkor közölte, hogy nem tud a NATO jelentéséről.
"Én nem tudom, hogy milyen tisztségviselőtől származik, én ezt a tanulmányt nem láttam, én Robertson úrral nagyon sok alkalommal tárgyaltam már, a NATO főtitkárával, ő ilyen kritikai megjegyzéseket nem tett, annál több elismerés érte Magyarországot."

Wesley Clark tábornok szerint a magyar honvédség már sokat tett a haderő reformjáért, de még sokat kell tennie, hogy elérje a NATO-ban kívánatos színvonalat. Clark úgy fogalmazott, hogy a honvédség jó úton jár, de az átalakításhoz nem hónapok, hanem évek kellenek.

(RTL KLUB)