A holland védelmi minisztérium a NATO-szabályok értelmében rendezné a Várpalota környékén okozott ká

Vágólapra másolva!
A hágai védelmi minisztérium szóvivője bejelentette: amennyiben a várpalotai lőtér környékén okozott károk iránti kérelmet a magyar honvédelmi minisztérium kivizsgálja, és megkeresi a holland védelmi tárcát, a holland fél a hadgyakorlatokra vonatkozó NATO-szabályok értelmében fog eljárni.
Vágólapra másolva!

A minisztérium a magyar sajtóból értesült arról, hogy a hónap elején Magyarországon járt csapatok esetleg károkat okoztak a környék önkormányzatainak. A szerdai Magyar Hírlap írt arról, hogy a hadgyakorlat nyomán a környékbeli önkormányzatok több százmillió forintos kárigényt jeleztek, és feszülten várják a jövő heti NATO szintű hadgyakorlatot is. Utóbbin a szövetség tizenegy tagállama vesz részt, de a holland szárazföldi csapatok nem.

A szóvivő nem tud arról, hogy eddig hasonló eset merült volna fel a NATO-ban, legalábbis azokon a gyakorlatokon, amelyeken holland csapatok is részt vettek. Erre vonatkozóan azonban létezik egy szövetségi előírás, amely megadja az alapelveit az esetlegesen okozott károk rendezésének.

Ez vonatkozik a várpalotai lőtéren végzett holland gyakorlatra is, és alkalmazására azután kerülhet sor, ha a két tárca felvette a kapcsolatot ez ügyben - szögezték le Hágában.

(MTI)

Ajánló:

A legújabb hadgyakorlatról, a honvédelmi tárca oldalán.

Korábban:

(2000. április 26.)