Vágólapra másolva!
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a korábbi évekhez képest kevesebb panasz, több feltárt alkotmányos visszásság, bonyolultabb vizsgálatok és új típusú társadalmi problémák jellemzik az elmúlt esztendőt. Gönczöl Katalin időzített bombának nevezte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hatáskörének rendezetlenségét a fegyveres testületekkel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

''Az ÁNTSZ-nek együttműködési nehézségei vannak a rendőrségi fogdákkal, a honvédségi laktanyákkal, az idegenrendészeti közösségi szállásokkal és a büntetés-végrehajtási intézményekkel'' - jelentette ki az országgyűlési biztos. Gönczöl Katalin szerint nincs megnyugtató jogi megoldás például arra, ha az adott "totális intézmény" fertőző beteget fogad be.

Az általános tapasztalatokról szólva Gönczöl Katalin elmondta, hogy egy-egy kirívó esettől eltekintve, az állampolgárok és a hatóságok kapcsolatában alapvetően az emberi jogok tisztelete érvényesül. Nézete szerint mindezek ellenére ebben a viszonyban az országgyűlési biztos konfliktuskezelő szerepének kell kidomborodnia, hiszen Magyarország átmeneti társadalomként több problémával küszködik, mint a hagyományos demokráciák, amelyekben az ombudsmanoknak akár fél évig sem kell hallatniuk hangjukat.

Gönczöl Katalin szerint vizsgálati eredményeik megalapozottságát jelzi, hogy nem kötelező érvényű ajánlásaiknak mintegy 90 százalékos arányban tesznek eleget az érintettek.

Az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet működési nehézségeikre. Megjegyezte, hogy míg az Állami Számvevőszék évről-évre példásan takarékosnak minősíti hivatalukat, és az ombudsmanoknak járó külön juttatásokat nem veszik igénybe, addig az elmúlt év tavaszán valamennyi megtakarításukat elvonta a pénzügyminiszter.

(MTI)

Ajánló:

Az előző évek beszámolói, érdekességek az oldalon.

Korábban:

(2000.04.25.)