Mádl Ferenc elfogadta köztársasági elnökké jelölését <br/>

Vágólapra másolva!
A Független Kisgazdapárt a Fidesz egyetértésével Mádl Ferenc professzort jelölte a köztársasági elnöki tisztségre, a jogász-akadémikus vállalja a jelöltséget.
Vágólapra másolva!

Torgyán József, az FKGP elnöke, aki szerdán Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László Fidesz-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be a jelölt személyéről, hangsúlyozta: a felek között egyetértés volt abban, hogy a kiválasztott személynek megkérdőjelezhetetlenül elkötelezettnek kell lennie a nemzet iránt, tudnia kell reprezentálni az országot, de a magyar alkotmányos rendben is ki kell ismernie magát.

Orbán Viktor kormányfő egyetértésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, nemzetközi tekintélyre van szükség e poszton. Örömét fejezte ki amiatt, hogy olyan ember lesz az államfőjelölt, aki "úgy elkötelezett, hogy egyúttal mérhetetlenül szelíd is".

A jelölést a szerdai egyeztetés után mind az FKgP, mind a Fidesz elnöksége jóváhagyta. Az MDF megelégedéssel és örömmel fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnökké jelölését. Az MSZP elnöksége és frakcióvezetése csütörtökön alakítja ki álláspontját a köztársaságielnök-jelöltről. Az SZDSZ elnöke konzultációt kezdeményez Mádl Ferenccel az állásfoglalás kialakítása előtt. A MIÉP az antalli politika folytatódását látja Mádl Ferencben, ezért nem támogatja a politikus államfőjelöltségét.

Mádl Ferenc, aki 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója, 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője, tagja volt az Antall-kormánynak.

Az előző államfőválasztáson, 1995-ben az akkor ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös jelöltjeként alulmaradt Göncz Árpáddal szemben. Mádl Ferenc 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, 1999-től a kormányfő tudományos tanácsadó testületének tagja.

A köztársasági elnök megválasztásának legkorábbi időpontja május 22-e és 23-a lehet, a legkésőbbi pedig május 29-e és 30-a. Május 22-én és 23-án rendes ülés keretében kerülne sor az államfőválasztásra. Az biztosnak látszik, hogy május 27-re és 28-ra nem hívja össze az ügyben a plénumot a házelnök, mivel ekkor rendezik az Országházban a NATO parlamenti közgyűlését.

Az a legvalószínűbb, hogy a köztársasági elnök választása május 29-én hétfőn, illetve május 30-án kedden lesz, az Országgyűlés rendkívüli ülése keretében.

(MTI)

Korábban:

(2000. május 3.)