Műszaki problémák miatt elnapolták a Lockerbie-ügy tárgyalását<br/>

Vágólapra másolva!
Sürgős műszaki munkák miatt szerdán el kellett napolni a Lockerbie felett felrobbantott amerikai repülőgép feltételezett merénylőinek Hollandiában folyó perét. A hangosítórendszer hibája meggátolta ugyanis a bíróság néhány tagját abban, hogy jól hallja a per során elhangzottakat.
Vágólapra másolva!

Alig több mint egy órája folyt annak a két líbiai férfinak a pere, akiket a skóciai Lockerbie felett 1988-ban 270 utasával felrobbantott PanAm-repülőgép elpusztításával vádolnak, amikor el kellett rendelni a felfüggesztést.
A kényszerszünet percekkel azután állt be délben, hogy a tolmácsok pihenését szolgáló 15 perces szünet után a bíróság újra összeült.

A két gyanúsított

A merénylet 1988. december 21-én történt a Pan Am légitársaság 103-as - New York-London - járatán. A pokolgépes robbanást követően a repülőgép roncsai több mint 2 ezer négyzetméter területen szóródtak szét Lockerbie környékén. A repülőgép 243 utasa és 16 főnyi legénysége közül senki nem élte túl a merényletet, amely a helyi skót lakosság soraiból is 11 áldozatot szedett.

Az utaslisták és a repülőtéri névsorok összehasonlításakor hamarosan kiderült, hogy a robbantással két líbiai férfi: Al Amin Kalifa Femah és Abdel Baset Ali Mohammed el-Megrahi vádolható. A vád szerint ők a líbiai titkosszolgálat tagjai voltak. A bombát Semtex robbanóanyaggal Málta szigetén készítették, és egy Samsonite bőröndben juttatták a repülőgép csomagterébe.

A merénylet után három évvel a két férfi ellen hivatalosan is vádat emeltek, és bár ENSZ-határozat is kötelezte volna erre, a líbiai államvezetés - az ártatlanság vélelmére hivatkozva - hét éven át elutasította kiadatásukat. Emiatt Líbiát nemzetközi szankciókkal sújtották, de közben folyt a diplomáciai megoldás keresése is. Végül a kiutat az jelentette, hogy egy skót nemzetközi jogász felvetette a semleges ország bevonásának gondolatát. Így került a per Hollandiába, ahová végül tavaly áprilisban érkezett meg a két vádlott. A kiadatás ténye egyúttal azt is jelentette, hogy Líbia részlegesen kitört a nemzetközi elszigeteltségből.

(MTI)

Ajánló:

Friss hírek a tárgyalásról és a tragédiáról. (angolul)

Korábban:

(2000. május 1.)