Egy mobiltelefonért és 187 dollárért kilenc embert öltek meg Johannesburgban<br/>

Vágólapra másolva!
Johannesburg egyik ipari elővárosában, egy kis kocsmában három fegyveres kilenc embert lőtt agyon szombaton, majd zsákmányával - egy mobiltelefonnal és mindössze 187 amerikai dollárnak megfelelő pénzzel - elmenekült a tett helyszínéről.
Vágólapra másolva!

Az eset még szombaton történt a Johannesburgtól keletre fekvő Germistonban, de a rendőrség csak vasárnap számolt be róla. A rendőrség szóvivőjének közlése szerint három ismeretlen férfi egy AK-47-es géppisztollyal és két revolverrel felszerelkezve hatolt be a kocsmába, és a tulajdonostól készpénzt követelt. Hirtelen, minden figyelmezetés nélkül tüzet nyitottak a jelenlévőkre, akik közül két nő és hét férfi azonnal életét vesztette.

További tíz embert kórházba kellett szállítani, néhány sérült állapota válságos. Két héttel ezelőtt hat embert lőtt agyon hasonló körülmények között egy fegyveres banda. Szintén Johannesburgtól keletre az egyik elővárosban AK-47-esekkel sortüzet zúdítottak egy bár vendégeire. Akkor azonban nem loptak el semmit a támadók. A Dél-Afrikai Köztársaságban rendkívül magas a bűnözés aránya.

A gyilkosságok száma kilencszer múlja felül az Egyesült Államokban elkövetettekét, és Dél-Afrika továbbra is azzal a kétes hírnévvel "dicsekedhet", hogy a háborús övezeteket nem számítva a világ egyik legveszélyesebb helye.

(MTI)

Ajánló:

(Az egyik vezető dél-afrikai napilap internetes kiadása)