Tőkéczki lehet a rádióelnöki poszt betöltője<br/>

Vágólapra másolva!
Tőkéczki László politológus a legesélyesebb a Magyar Rádió nyáron megüresedő elnöki tisztségének a betöltésére. Az érintett a Magyar Hírlap kérdésére közölte: valóban nem elképzelhetetlen, hogy jelentkezik a posztra, ám a kérdés nem időszerű, a kuratórium ugyanis még nem írta ki a pályázatot. A csonka testület tagjai jogerős bírósági bejegyzésükre várnak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap értesülései szerint Tőkéczki László politológus lesz a kormánypártok jelöltje a nyáron megüresedő rádióelnöki posztra. Tőkéczki a lap kérdésére közölte: Magyarországon szólásszabadság van, sokan sok mindent mondanak. "Nyilván nem ok nélkül mondják" - tette hozzá.

A Valóság főszerkesztőjeként, a Hitelben szerkesztőként tevékenykedő, a Magyar Nemzetben rendszeresen publikáló Tőkéczki nem mondott sem igent, sem nemet arra a kérdésre, hogy benyújtja-e pályázatát. A jelentkezését nem tartja elképzelhetetlennek, de az jelenleg nem időszerű, mivel még nem írták ki a pályázatot.

A kuratórium hétfőn ülést tart ugyan, ám a pályázatot - bár időszerű lenne - még nem írják ki. Szadai Károly, a testület elnöke ezt azzal indokolta, hogy a lépéssel megvárják a jelenleg még nem jogerős kuratóriumi tagok jogerős bírósági bejegyzését. Ismert, hogy a csak kormánypárti delegáltakból alakult grémium legitimitását nem fogadja el két ellenzéki párt, az MSZP és az SZDSZ.

Az elnöki poszt másik esélyeseként Kondor Katalint emlegetik. A rádió adófőszerkesztője a lapnak kifejtette: nem gondolkodik azon, hogy megpályázza a posztot. Bár kollégái részéről már megfogalmazódott ilyen igény, máshonnan azonban nem szóltak neki ez ügyben. "Fontos lenne egy normális kuratórium a működésünkhöz" - szögezte le Kondor.

Korábban már beszámolt a lap arról, hogy a Duna Tv megüresedő elnöki tisztségének várományosa Bolyáki Attila, a műholdas televízió kuratóriumának volt kisgazdadelegáltja.

Ferenczi Krisztina, Haszán Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Információk a Kossuth, a Petőfi és a Bartók adókról, a műsorokról és online adás ezen az oldalon.

Korábban:

(2000.03.03.)