Önkéntesen is lehet majd átvilágítást kérni<br/>

Vágólapra másolva!
Elfogadta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága keddi ülésén azt a javaslatot, miszerint újságírók, jegyzők és ügyvédek önkéntesen is kérhetik átvilágításukat. Az átvilágítási törvényről júniusban várható végszavazás.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága kedden elfogadta Mátrai Márta (Fidesz) és Csúcs László (FKGP) átvilágításról szóló törvényjavaslat-módosító indítványát.

Csúcs László az ülést követően elmondta, hogy az elfogadott módosító javaslat alapján az ügyvédek, a jegyzők, a kötelező átvilágítás alá nem eső újságírók és az egyházi személyek önként kezdeményezhetnék átvilágításukat. Az átvilágításokat a kérelmek beérkezésének sorrendjében végeznék el - közölte a kisgazda képviselő. Az átvilágítás eredményéről a testület igazolást adna ki. A módosító javaslatokról kedden dönt a parlament, a törvényről a végszavazás júniusban várható.

A bizottság a javaslat megszavazása után meghallgatta Dávid Ibolya igazságügy-minisztert az engedélyhez kötött titkos információk gyűjtéséről. Dávid Ibolya elmondta: a tárca által készített kimutatás szerint az engedélyhez kötött lehallgatások száma az elmúlt tíz évben nem változott jelentősen, annak ellenére, hogy időközben Magyarország a NATO tagja lett. Az elmúlt két évben egyetlen alkalommal sem utasított el kérelmet az igazságügy-miniszter, és csak egyetlen rendkívüli esetben fordult elő, hogy utólag kérték a tárca beleegyezését a lehallgatásra.

A testület emellett elfogadta Demeter Ervin polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter beszámolóját a szolgálatok tavalyi munkájáról.

(MTI)

Ajánló: