A szociális bizottság nem támogatta a nyugdíjkorhatár visszaállítására vonatkozó kisgazda javaslatot

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottsága szerdai ülésén 5 igen szavazat és 14 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba azt a kisgazda határozati javaslatot, amely a korábbi nyugdíjkorhatár visszaállítását és a nyugdíjrendszer továbbfejlesztését célozza. Az indítványt az FKgP mellett egyetlen fideszes képviselő támogatta.
Vágólapra másolva!

Indoklásában Gyimóthy Géza, az FKgP alelnöke össztársadalmi érdeknek nevezte a korábbi nyugdíjkorhatár visszaállítását. Zsikla Győző kisgazda honatya úgy vélte, hogy a határozati javaslat nyomán elkészülhetnének azok a hatástanulmányok, amelyek a korhatár felemelésének következményeit vizsgálják.

Kökény Mihály, a testület szocialista elnöke úgy vélte, hogy a kérdésről célszerűbb lenne parlamenti politikai vitanapot rendezni. Béki Gabriella (SZDSZ) megfogalmazása szerint a kormánykoalíció jól működik, az indítványozók határozati javaslat nélkül is megkezdhetnék a munkát.

A bizottság nem támogatta Kósáné Kovács Magda és Kökény Mihály szocialista képviselők határozati javaslatát, ami a hajléktalanná vált családok széthullásának megakadályozására irányulna.