Vágólapra másolva!
A vádirat ismertetésével a Fővárosi Bíróságon megkezdődött a whiskys rablóként elhíresült Ambrus Attila büntetőpere. A rabló csak az ügyvédjével történt konzultációt követően volt hajlandó vallomást tenni a bíróság előtt, mivel szerinte korábban nem vizsgálták ki teljes részletességgel azt az esetet, amikor az őt üldözők közé lőtt. Ambrus azt állítja: kizárólag a pénz miatt rabolt, bántani senkit nem akart.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kísérték az Esküdtszéki Terembe a 29 befejezett, illetve egy rablási kísérlettel, fegyverrel való visszaéléssel, több ember elleni emberölés kísérletével, valamint fogolyszökéssel vádolt Ambrust.

Az eredetileg 9 órára kitűzött tárgyalás kezdete csúszott néhány percet, ugyanis a rabló védője, dr. Magyar György nem tudott idejében a tárgyalóterembe érni. Mikor Ambrust a tárgyalóterembe kísérték, a bíró kérdésére, hogy hol van a védője, Ambrus azt felelte: "nem tudom."
Pár perc múlva kiderült, hogy az ügyvéd késését az okozta, hogy az átkísérés idejére a Fővárosi Bíróság közlekedőfolyosóit hermetikusan lezárták, még a bírák sem léphettek a biztonsági zónába. Magyar emiatt az épület előtt ragadt, csak az átkísérés után, miután Ambrus elfoglalta helyét a vádlottak padján, léphetett a terembe.

A tárgyalás megnyitása után a vádat képviselő ügyész felolvasta a vádiratot. Ambrus ekkor közölte: részben bűnösnek érzi magát, de amíg nem vizsgálják ki az általa valótlannak vélt vádpontot, addig nem tesz vallomást. Ambrus nem tartja bűnösnek magát több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettében, és szerinte az ügy ezen részét nem megfeleően vizsgálták meg. A bíró, dr. Németh Lászlóné, ekkor tájékoztatta, hogy ha nem tesz vallomást, elesik a védekezés jogától. A frissen vasalt, fehér rövidujjú inget, elegáns, sötét szövetmellényt viselő, borotvált arcú Ambrus így részletes vallomásba kezdett, közel három órán keresztül egyesével ismertette azokat az eseményeket, amelyek során pénzintézeteket, utazási irodákat rabolt ki.

Fotó: Havaria Press
Fotó: Havaria Press

Ambrus a rablásokat elismerte, kifogásolta viszont a vádirat azon részét, mely azzal a rablással foglalkozik, amikor több lövés is eldördült. A Whiskys szerint rá akarják bizonyítani az emberölési szándékot, amikor ő mindig csak a földre célzott, emberre sosem.

Ambrus Attila azt vallotta: azért kezdett a rablásokba, mert kilátástalannak érezte a helyzetét. "Sosem akartam saját lakást, családot, mert tudtam, hogy előbb-utóbb itt, - bíróság előtt - fogok állni."- mondta a Whiskys.

Ambrus a múltjáról elmondta: 1988 végén szökött át Erdélyből Magyarországra. Korábban Romániában villamossági cégnél dolgozott. Az apja egy konfliktus miatt elküldte otthonról, és egy munkásszállásra kényszerült. Ezután jött át Magyarországra, és mivel korábban Romániában is sportolt, az UTE jégkorongcsapatához ment. A napi kétszeri edzés mellett nehéz volt munkát találnia, ezért elvállalta, hogy az UTE-nál villanyszerelő, és takarító lesz; cserébe a stadionban lakhatott. Ezt a lehetőséget akkor vesztette el, amikor annak ellenére, hogy nem kapott rá engedélyt, elment egy külföldi meccset megnézni. Ezután több helyen is dolgozott, például áruházakban, de volt sírásó is. Megismerkedett egy lánnyal, akinek a szülei éreztették vele, hogy nincs elég pénze, nem elég jó a lányukhoz - állította Ambrus. Elhatározta, hogy törvénytelen úton szerez pénzt, de már az elején megfogadta: nem alkalmaz erőszakot, vér nem tapadhat a kezéhez. Kilátástalan helyzetén kívül a rablássorozatot a tárgyaláson az életmódjával indokolta: autót tartott, utazott, rendszeresen járt kaszinóba. Általában akkor rabolt újra, ha elfogyott a pénze.

Fotó: Havaria Press
Fotó: Havaria Press

A pénzintézetek elleni rablásokat mindig hasonlóképpen hajtotta végre: a rablás előtti napokban terepszemlét tartott, majd a rablás napján, egy ital elfogyasztása után lépett a pénzintézetekbe. Volt, amikor "Műszaki okokból zárva" feliratú táblát tett ki az ajtóba, előfordult, hogy "police" feliratú mellényben, hamis pénz után kutatva lépett be az OTP-be Ambrus Attila - derült ki a tárgyaláson. Az egyik rablás helyszínén egy "Üdvözöljük Varjút!" feliratú szalvétát hagyott Ambrus, így üzenve az őt üldöző rendőrök parancsnokának - hangzott el a vádirat ismertetése során.

Az OTP-k biztonsági kameráit festékszóróval tette működésképtelenné Ambrus és társa, majd később a plafonra helyezett kamerákat szétlőtték.

Ambrus Attila vallomásában elmondta: bűntársait soha nem kényszerítette a rablásokban való részvételre, és egy-egy sikeres akció után megosztoztak a zsákmányon. Egyik társáról, Orbán Gáborról, az ügy másodrendő vádlottjáról a Whiskys elmondta: Orbán látta, hogy Ambrusnak sok pénze van, és gyakran kérdezgette, hogy miből szerzi. Ambrus gondolkodási időt adott Orbánnak, és kikötötte, hogy ha tényleg hallani akarja, és Ambrus elmondja neki, akkor minimum egy "balhéban" részt kell vennie. Ambrus előre közölte Orbánnal, hogy milyen következményei lehetnek ennek a bűncselekménynek, de Orbán azt mondta, hogy nem bánja, ő sem tud megélni a sportból. Orbán később kiszámíthatalanul viselkedett, a Whiskys a tárgyaláson elmondta, hogy Orbán többször is szólt, hogy ki akar szállni, aztán pár nappal később meggondolta magát, és mégis benne volt.

Fotó: Havaria Press
Fotó: Havaria Press

''Nem vagyok alkoholista - állította a vádirati tényállással ellenkezően a Whiskys. Ambrus szerint csak a feszültség feloldása miatt ivott a rablások előtt. "Józanul nem mertem volna megtenni" - mondta.

A vádiratban megjelölt, elrabolt összegekkel kapcsolatban Ambrus Attila megjegyezte, hogy ő minden rablás után többször is átszámolta a zsákmányt, és az így kapott összeg általában több százezer forinttal kevesebb volt, mint amit utólag a károsultak bejelentettek. Ambrus a tárgyaláson többször is mondta, hogy nem tulajdonít jelentőséget ezeknek a különbségeknek, csak jelezni akarja, hogy nem pontosak az összegek. ''Feltehetően így sztornózták a hiányt'' - kommentálta a vádlott.

Az ügyész a szerdai tárgyaláson négy vádiratot ismertetett, melyben az Ambrus Attila, illetve két bűntársa, Orbán Gábor és egy alkalommal Antal Károly által a whiskys rabló 1999. január 15-i első elfogásáig elkövetett bűncselekményeket sorolták.

A rabló ugyancsak kitartott azon korábbi állítása mellett, hogy kezdetektől fogva egy vezető beosztású belügyi tisztviselő információkkal segítette őt a rablások során, de őt nem akarja megnevezni, és a bírónő is figyelmeztette, hogy mást bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat.

Fotó: Havaria Press
Fotó: Havaria Press

Ambrus a fegyverhasználatokkal kapcsolatban elmondta: két fegyvert vett Romániában, és volt egy régi fegyvere is, de azt nem használta a rablásokkor. Korábban, és Orbánnal együtt is sokat lőttek, gyakoroltak. A rablásokkor a biztonsági őröktől elvették a fegyvereket, ezeket szétszedték, és a Dunába dobták.

Ambrus ügyvédje, Magyar György az [*****]-nak elmondta: az Ambrus által is kifogásolt lövöldözéssel kapcsolatban bizonyítási indítványt fognak benyújtani. Már korábban is kérték, hogy a helyszínen rekonstruálják az eseményeket, de ez nem történt meg. A hétfői Blikkben megjelent, hogy a bírónő ismert a szigorú ítéleteiről; Magyar erre nem akart reagálni, de azt elmondta, hogy szerinte a bírónő a tárgyaláson eddig kedvesen bánt Ambrussal. A Whiskys az első percekben valóban nem akart nyilatkozni, mert annyira igaztalannak érezte, hogy emberölési szándékkal is vádolják, Magyar viszont meggyőzte, hogy magának árt, ha nem beszél. Az ügyvéd szerint Ambrus jó fizikai állapotban van, jól bírta a tárgyalást.

A tavaly nyári fogolyszökéssel, illetve az azt követő rablásokkal kapcsolatos vád később kerül ismertetésre. Akkor várhatóan két további vádlott-társ is csatlakozik a jelenlegi háromhoz. Az első tárgyalási napra valamennyi sértettet beidézték, de csak az OTP képviselője jelent meg. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

Tiefenthaler Eszter

Ajánló:

Korábban:

(2000.05.16.)