Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság egyesítette a családi állás jogellenes megváltoztatása vádjával Czeizel Endre és két vádlott-társa ellen folyamatban lévő büntetőpert ugyanezen vád alapján egy másik, csütörtökön kezdődött perrel. Abban Lissákné Körmendy-Ékes Judit ügyvédet társtettesként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolják.
Vágólapra másolva!

Míg a Czeizel-ügyként ismert büntetőperben Czeizel Endrét és két társát emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatásának bűntettével, a csütörtöki tárgyalás vádlottjait nem szervezet keretében és Magyarországon történt jogellenes örökbe fogadásban való részvétellel vádolják.

A perben az örökbe adó és örökbe fogadó szülőket családi állás megváltoztatásának vádjának bűntettével, Czeizel Endrét és Lissákné Körmendy-Ékes Juditot ugyanezen bűncselekmény miatt mint bűnsegédet vádolják.

A vádirat szerint az ügyvédnő 800 ezer forintot adott át - amely az örökbefogadóktól származott - az örökbefogadás kapcsán a roma családnak, és a roma asszonnyal együtt közokirat-hamisítást is elkövetett. Körmendy-Ékes ugyanis az örökbefogadási eljárás budapesti lefolytatásához hamis lakcímbejelentőt töltetett ki ügyfelével.

A tárgyaláson megjelent ugyan Körmendy-Ékes Judit - aki jelenleg az ORTT elnöke - , de a bíróság megállapította, hogy esetében az idézés nem szabályszerűen történt, ezért eltávozhatott. A tárgyalást vezető Lassó Gábor bíró zárt tárgyalást rendelt el, mivel szerinte az örökbe adott ötéves kisfiú beilleszkedésére hátrányos lenne, ha a tárgyaláson elhangzottak szűretlenül kerülnének nyilvánosságra.

Bárándy Péter, Czeizel Endre védője elmondta: védence a mai tárgyaláson is tagadta az örökbeadó szülőknek azt az állítását, miszerint ő hívta fel a figyelmüket arra, hogy az örökbe adott gyermekért pénzt kaphatnak. "Az orvos-genetikus szerint nem volt pénzmozgás a vádban szereplő örökbefogadási ügyben" - közölte az ügyvéd.

A per május végén folytatódik, előreláthatólag akkor hallgatják meg Lissákné Körmendy-Ékes Juditot.

(MTI)

Korábban:

(2000. május 11.)