Elfogadták a Magyarország 2000 konferencia záródokumentumát <br/>

Vágólapra másolva!
A Magyarország 2000 konferencia egyhangúlag fogadta el a IV. találkozó záródokumentumát. A szavazás előtt Tőkés László királyhágómelléki püspök kifogásolta, hogy mind a zárónyilatkozat, mind a konferencián elhangzott hozzászólások túl optimistán közelítették meg a magyar kisebbség részvételét a szlovák, illetve a román kormányban.
Vágólapra másolva!

Tőkés László szerint Romániában továbbra is folytatódik az elrománosító politika, csak a formája változott meg. Tőkés László javaslatára a dokumentumba bekerült a figyelemfelhívás a határokon túli magyarság szociális, demográfiai és politikai helyzetére.

Martonyi János külügyminiszter a konferencia záróbeszédében azt mondta, hogy köszönet illeti a határokon túli magyarokat, amiért közösségként magyarok tudtak maradni. A külügyminiszter - a NATO-csatlakozás első évfordulója kapcsán - elmondta: Magyarország formailag és jogilag a Nyugat része lett. Arra kérte a szomszédos országokban élő magyarságot, hogy segítsék elő ezeknek az államoknak a nyugativá válását.

(MTI)