Gyuga Pál megint elfoglalta a textilüzemet<br/>

Vágólapra másolva!
Őrző-védő cégének segítségével ismét elfoglalta Gyuga Pál a keszthelyi textilüzemet. A fideszes képviselőnek ez már a második hasonló akciója a héten. A varroda munkatársai csendes tüntetést kezdtek a keszthelyi telephely előtt.
Vágólapra másolva!

Gyuga Pál

A varroda vezetői viszont arra hivatkozva, hogy a bíróság még nem döntött az ingatlan használati jogát eldöntő perben, az éjszaka újabb feljelentést tettek a terület elfoglalása miatt. Ezúttal azonban ismeretlen tettes ellen, mert a telephely elfoglalói nem nevezték meg magukat.

Gyuga Pál ellen a Fidesz frakció elnöksége etikai vizsgálatot indít. A képviselő azonban bízik benne, hogy nem kell a bizottság elé állnia. Gyuga Pál egyébként hétfőn dönti el, hogy kilép-e a Fidesz frakciójából. Abban már most biztos, hogy a képviselői mandátumáról nem mond le. A feljelentések nyomán eddig még nem indult eljárás, az ügyészségi nyomozó hivatal napokon belül dönt hogy elrendeli-e a nyomozást.

(RTL KLUB)

Korábban:

(2000. május 18.)