Késik a Rapcsák-per folytatása<br/>

Vágólapra másolva!
Elmarad a Csongrád Megyei Bíróságon a Rapcsák András polgármesteri tisztségének megszüntetése tárgyában keddre kitűzött tárgyalás. Az állásából felfüggesztett hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis elfogultsági kifogással élt Csongrád megye összes bírája és bírósága ellen. A helyi képviselő-testület szerint Rapcsák politikai segítségnyújtásra vár.
Vágólapra másolva!

Novák Imre, a város alpolgármestere elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat kérte a bíróságtól Rapcsák András polgármesteri tisztségének megszüntetését. Az indokok között szerepelt - többek között - Rapcsák András sorozatos költségvetési törvénysértése, közpénzek magáncélra használása, szabálytalan önkormányzati gazdálkodás.

A bírósági per március 23-án kezdődött, a keddre kitűzött tárgyalás azonban az elfogultsági kifogás miatt elmarad. Ezzel kapcsolatban Novák elmondta: az elfogultsági kifogás beterjesztése megalapozza a hódmezővásárhelyi képviselő-testület azon megállapítását, miszerint Rapcsák András politikai segítségnyújtásra vár.

Rapcsák időhúzó taktikájával, az ellene indított fegyelmi vizsgálatokat már másfél éve akadályozó magatartásával arra törekszik, hogy ügyeiben ne a demokratikus jogintézmények hozzanak döntést - állítja Novák Imre.

Rapcsák Andrást tavaly március óta többször is felfüggesztette állásából a város közgyűlése. Rapcsák azonban ennek ellenére nem mondott le. A most zajló per során a bíróság dönt arról, maradhat-e Rapcsák Hódmezővásárhely polgármestere, vagy távoznia kell-e a város éléről.

Rapcsák Andrást, aki amellett, hogy Hódmezővásárhely első embere, egyben országgyűlési képviselő is, parlamenti elfoglaltsága miatt délutánig nem sikerült az MTI-nek utolérnie.

(MTI)

Ajánló:

A Rapcsák-ügy az [*****]-ban