A köztisztviselői illetményalaphoz igazodik az önkormányzati képviselők tiszteletdíja<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elfogadta az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló javaslatot.
Vágólapra másolva!

Az eddig érvényben lévő szabályozás a polgármesterek fizetését a miniszteri illetményhez kötötte. Ezért a miniszteri fizetések befagyasztásával a polgármesteri illetményekhez sem lehetett nyúlni éveken át. A most elfogadott törvény szerint viszont a helyhatóságok első embereinek javadalmazását az adott önkormányzat rendeletében meghatározott köztisztviselői illetményalaphoz köti. A szabályozás a település nagyságát figyelembe véve kategóriákat állít fel, és a törvényben meghatározott keretek között a képviselő-testület állapítja meg a polgármester illetményét. Az így kialakuló településtípusonkénti bértábla lehetőséget teremt a polgármesterek jelenleginél jóval bőkezűbb javadalmazására is.

Változik a polgármesterek költségtérítése is. Két alternatíva közül a számukra kedvezőbbet választhatják a polgármesterek. Kérhetik minden számlával igazolt tényleges költségük megtérítését, de lehetőségük van az új törvény alapján arra is, hogy az első fél év költségei alapján átalányt állapítsanak meg számukra az év második felére. Ez legfeljebb az illetmény 30, illetve a tiszteletdíj 50 százaléka lehet.

A törvénymódosítás kitér a polgármesterek felfüggesztésére is. Az önkormányzatok első emberei, ha képviselőtestületük felfüggeszti őket tisztségükből, a határozatot követő nyolc napon belül jogorvoslatot kérhetnek a bíróságtól. Ezekben az esetekben a bíróságnak nyolc napon belül kötelező állást foglalnia.

A törvényjavaslat ezen passzusának sürgős kidolgozása Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester ügye miatt merült fel. Rapcsákot ugyanis tavaly márciusban felmentette az önkormányzat képviselő-testülete. A testület annak ellenére nem akarta beengedni hivatalába a polgármestert, hogy a bíróság később felülbírálta a testületi határozatot. A jogi huzavona miatt a képviselők hónapokon keresztül nem ültek össze, ezzel a város működése is veszélybe került.

A javaslat szabályozza az alpolgármesterek megbízatásának megszűnését is. Akkor szűnik meg egy alpolgármester mandátuma, ha nem választják újra önkormányzati képviselőnek, vagy a testület nem újítja meg tisztségében.

[origo]

(MTI)

Ajánló:

Korábban: