Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A 2000. május 21. napján megjelent cikkünk címében állítottakkal ellentétben nem tartóztatták le a Suzukis védőügyvédet, dr. Csevár Antalt. Védenceit korábban valóban letartóztatták, vele szemben pedig csupán eljárásbeli jogai korlátozásával sértett törvényt a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitányság. Valójában ugyanis a nyomozó hatóság az ügyben eljáró védő eljárásbeli jogait korlátozta azzal, hogy meghatalmazását formai okokra hivatkozással nem fogadta el. A megyei rendőr-főkapitányságnak a kihallgatásról való értesítési gyakorlata sem felelt meg a jogszabályban támasztott követelménynek. A jogsértés tényét a Legfőbb Ügyészség abban a határozatában állapította meg, amelyben elutasította a védő azon indítványát, amelyben a megyei főügyészségnek az ügyből való kizárását kérte.

A hibáért elnézést kérünk.

[*****]