Az országgyűlési biztosok a tavalyi tevékenységükről számoltak be a parlamentnek<br/>

Vágólapra másolva!
A parlament mai ülésén az ombudsmanok számoltak be tavalyi tevékenységükről. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megállapításai szerint a jogállam alapvető intézményei megfelelően működnek, a hatóságok tevékenysége összességében érvényesíti az alkotmányos jogok védelmét Magyarországon. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának nézete szerint az egyenlőségi elvet, vagyis a megkülönböztetés tilalmát a jog eszközével kellene érvényesíteni. Az adatvédelmi biztos szerint hazánk adatvédelmi szabályozása megfelel az Európai Uniós kívánalmaknak.
Vágólapra másolva!

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Gönczöl Katalin a múlt évi tevékenységéről szóló beszámolójában, elmondta, hogy a korábbi évekhez képest kevesebb panasz, több feltárt alkotmányos visszásság, bonyolultabb vizsgálatok és újszerű társadalmi problémák jellemezték 1999-et. Szerinte új, kedvező jogi környezet alakult ki az emberi jogok érvényesülésének vizsgálata szempontjából a gyermekvédelmi törvény és az esélyegyenlőségi törvény elfogadása nyomán.

Tájékoztatása szerint az elmúlt évben 1066 vizsgálat indult alkotmányos visszásság gyanúja miatt, de az eljárások csak valamivel több mint 40 százalékában kellett ajánlást tennie, szám szerint 1198-at. Az ajánlások közül 213 vonatkozott jogszabály-módosításra, ebből 73 törvény megváltoztatására.

Gönczöl Katalin kitért arra, hogy továbbra is sok a panasz a rendőrséggel kapcsolatban, és ezen a területen egyre több a feltárt visszásság is. Jelezte: a diákok emberi méltóságának megsértése is tömeges jelenség. Az ombudsman álláspontja szerint a lakosság 80-90 százaléka kiszolgáltatott az áram-, víz-, csatorna-, távhő- és telefonszolgáltatást nyújtó, monopolhelyzetben lévő társaságoknak. Kifogásolta, hogy a szolgáltatások árát gyakran önkormányzati rendeletben határozzák meg. Véleménye szerint e téren a lakosság érdekérvényesítő képessége kibontakoztatásához szükséges garancia- és jogrendszer megerősítésre szorul.

Az ombudsman elmondta: a hatóságokkal, az ÁNTSZ-szel, a büntetés-végrehajtással, az Országos Rendőr-főkapitánysággal, valamint számos minisztériummal általában jó az együttműködése.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, Kaltenbach Jenő beszámolójában sürgette a magyarországi kisebbségi joganyag átfogó felülvizsgálatát.

A kisebbségek hét éve megoldatlan országgyűlési képviselete kapcsán reménykeltőnek nevezte a jogintézmény részletes szabályainak kidolgozásával foglalkozó parlamenti ad hoc bizottság munkáját. Az ombudsman szerint javult a rendőrség és a roma kisebbség kapcsolata. ''Nem sikerült előbbre lépni viszont abban, hogy a rendőrség állományába bekerülő cigány fiatalok oldják a testület egyszínűségét - fogalmazott Kaltenbach Jenő.

Véleménye szerint áttörés történt a nyilvános szórakozó helyekre való belépéssel kapcsolatos diszkrimináció területén, ugyanis a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a múlt évben először hozott megfelelőnek tűnő szankciókat az üzemeltetőkkel szemben, akik nem akarták beengedni a roma vendégeket.

Majtényi László adatvédelmi biztos szerint az Európai Unió adatvédelmi direktíváinak érvényesülése és az adatvédelmi gyakorlat tekintetében az unión kívüli országok közül Svájc és Magyarország az a két állam, amely megfelelő védelmet biztosít az állampolgárok számára. Az omudsman beszámolójában egyebek mellett kifogásolta a banktitok korlátlanságára vonatkozó törvényi szabályozást. Álláspontja szerint a levéltári anyag kutathatóságának szabályozásához hasonlóan kellene felszabadítani a banktitkot is.

Majtényi László nehezményezte, hogy az állampolgároknak a hozzájárulási jog helyett csak tiltakozási joga van az állami szerv által kezelt adatok direktmarketing célra való átadásával
kapcsolatban, ezért átgondolásra ajánlotta az állami nyilvántartók e célra szolgáló adatszolgáltatásának rendszerét.

(MTI)

Ajánló:

Az állampolgári jogok biztosának, az adatvédelmi biztosnak és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának oldala.