Novemberben várható az évközi nyugdíjemelés<br/>

Vágólapra másolva!
Novemberben kompenzálják a nyugdíjakat előreláthatóan 0,7 és 3 százalék közötti értékben. A lépés oka, hogy a nyugdíjemelés indexszámát (az emelés mértékét megadó szám) nyolc százalék fölé nyomhatja a korábbi jóslatokhoz képest emelkedő infláció és keresetnövekedés. A két mutató várható értékéről egyelőre megoszlanak a szakértői vélemények.
Vágólapra másolva!

Novemberben várható az év közbeni nyugdíjemelés, mértékéről még nem lehet biztosat mondani - tudta meg a Népszava Mészáros Józseftől, az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság megbízott főigazgatójától. A már a kormány által is magasabbra jósolt infláció miatt emelkedik a nyugdíjemelésnél használt index értéke. (Ez az az érték, amelynek alapján a nyugdíjemelés nagyságát kiszámolják, a fogyasztói árak növekedésének 30, míg a nettó keresetnövekedés 70 százalékának súlyozott átlaga.) Idén ennek az előrejelzésnek az alapján 8 százalékkal emelték a nyugdíjakat.

A jogszabályok szerint, ha év közben ezen index legalább egy százalékkal meghaladja az év elején várt mértéket, akkor a nyugdíjakat az emelkedéshez igazítják. Ha egy százalék alatt marad a növekedése, a jogosultak egy összegben kapják kézhez a különbséget.

A Pénzügyminisztérium tavalyi előrejelzésénél némileg borúlátóbb: az idei inflációt már nem 6,3 százalékra, hanem 7-8 százalékra várják. A keresetnövekedés, egyelőre úgy tűnik, megmarad az 1999-ben várt szinten: 8-9 százalékkal számolnak. Mindez azt jelenti, hogy a PM rosszabb várakozásainak teljesülése esetén is egy százalék alatt (0,7 százalékon) marad az év közbeni indexemelkedés. Ekkora mértékű kompenzáció kifizetése 6,3 milliárd forintba kerülne. (Az idei átlagnyugdíjat - 36 000 forintot - alapul véve 0,7 százalékos egyszeri kompenzációt jelentene: 3024 forintot.)

A Gazdasági Kutató Intézet munkatársai 8,7 százalékos drágulással számolnak idén. A GKI a nettó keresetnövekedést 12 százalékra várja. Az e két mutató alapján számított index így már jócskán meghaladja az év elején adott nyolcszázalékos nyugdíjemelést: a túllépés mértéke 3,01 százalék. Ez azt jelentené, hogy összességében 2000-ben 11,01 százalékkal emelkedne a nyugdíj. Így a már megkapott 8 százalékos emelés mellett 3,01 százalékkal kellene emelni novemberben. Ehhez 27 milliárd forint többlet szükséges. (Az idei átlagnyugdíjat, 36 000 forintot alapul véve, ha az emelés mértéke 1,01-3,01 százalék közötti, akkor 3636-10 836 forint közötti emelésre számíthatnak a nyugdíjasok.)

(Népszava)

Ajánló:

A Miniszterelnöki Hivatal honlapjáról érhetők el

Korábban:

(2000. március 16.)