Egy szocialista képviselő szigorítaná a szexuális bűncselekmények büntetését<br/>

Vágólapra másolva!
A szexuális bűncselekmények szigorúbb megítélése érdekében a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi Zuschlag János szocialista országgyűlési képviselő. Az MSZP-s képviselő szerint a fiatalkorúak kiemelt védelmét szolgálná, ha a nemi erőszak bármely formája esetén a büntetés 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés lenne, amennyiben a sértett a 18. életévét nem töltötte be. Jelenleg ez a büntetési tétel csak a 12 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetén szabható ki.
Vágólapra másolva!

Zuschlag János kezdeményezi, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőit a jövőben hivatalból üldözzék a hatóságok, azaz a sértett akarata ellenére is. Közölte: a jelenleginél súlyosabb büntetés kiszabását tartja indokoltnak abban az esetben is, ha a nemi erőszak súlyos testi sértést okoz, illetőleg közösülés esetén a sértett nő teherbe esik.

Az MSZP-s politikus tervei szerint új kategóriaként kellene bevezetni a megfélemlített állapot fogalmát, amikor fizikai erőszak nélkül kerül sor a szexuális bűncselekményre. Javaslata alapján megfélemlítettnek kell tekinteni a sértett állapotát, ha az elkövető akár a sértettel, akár mással szemben korábban olyan magatartást tanúsított, hogy a sértettnek alapos oka van erőszaktól tartani. A szocialista képviselő azért tartja indokoltnak a Btk. ilyen irányú módosítását, mert tudomása szerint a családon belül élők több mint egyharmada különböző félelmek foglya.

(MTI)