Jobboldali hétvége Trianon jegyében<br/>

Vágólapra másolva!
Tízezernél több embert vár a MIÉP a Hősök terére, ahol a trianoni döntés nyolcvanadik évfordulójára emlékeznek vasárnap. A kormánypártok közös ünnepséget tartanak Zebegényben. Az MSZP és az SZDSZ úgy véli: az ilyen események muníciót adhatnak a környező országok szélsőségeseinek. A határon túli magyarok nem emlékeznek meg az évfordulóról.
Vágólapra másolva!

A trianoni megemlékezések csak segíthetik a határon túli magyarokat - jelentette ki Fenyvessy Zoltán, a MIÉP alelnöke. A párt tízezernél is több résztvevőre számít vasárnapi ünnepségére. A politikus szerint az ország nemzetközi megítélését nem befolyásolja, hogy egy ellenzéki párt autonómiát akar a magyar kisebbségnek, és bírálja a határok elrendezését. A MIÉP a "magyar élni akarás ünnepélyére" sok határon túli magyart is vár. A Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és Felvidékről érkezőket a határállomástól buszok hozzák-viszik ingyen, és a vidékiek buszköltségét is a MIÉP fizeti. A Magyar Fórum az évfordulóra különszámot adott ki, amelyet 300 ezer példányban terjesztenek a helyi MIÉP-szervezetek - mondta Fenyvessy.

Trianon a nemzet egyik leggyászosabb eseménye, amely nem pártpolitikai kérdés - jelentette ki Lányi Zsolt. Az FKGP alelnöke szerint Csurka István nem területi rendezésre szólít, hanem az emberi jogok tiszteletben tartására. A kisgazda politikus kijelentette: a megemlékezések nem ártanak a külhoni magyarságnak.

Lányi úgy véli: nem okozhat diplomáciai bonyodalmat, ha nemcsak dicsőséges, hanem szomorú évfordulókról is megemlékezünk. A kormány külpolitikájával összhangban vannak a diktátumra emlékező ünnepségek - szögezte le.

A trianoni szerződés nyolcvanadik évfordulójára a Magyar Fórum különszámot adott ki. Ebben Csurka István, a MIÉP elnöke azt írja: "Ha Magyarország kilátásba helyezett európai beilleszkedésével a schengeni határ a román-magyar és ukrán-magyar trianoni határ mentén húzódik, és Erdély, Kárpátalja odaátra esik a keleti félre, akkor a trianoni bűn megismétlődik, és akár akarják, akár nem, új hidegháborúhoz vezet. Trianon nagy vesztesei a románok, akik az európai Erdély megtartása érdekében eltávolodtak mindentől, ami nyugati, és most közel állnak ahhoz, hogy végképp a keleti peremre sodródjanak. De miért vigyék magukkal a mi Erdélyünket? Ha most rendezés nélkül kezdődik el az európai egyesülés, a bővítés, és készülhetünk az újabb bombázásokra, akkor a férgesedés kiterjed az egész kontinensre."

Az MDF tisztában van a realitásokkal, megemlékezésein most sem tesz a józan ésszel szemben álló kijelentéseket - mondta Balsai István. Az MDF alelnöke kifejtette: a határon túli magyarságot hazájukban kell megfelelő helyzetbe hozni. A MIÉP rendezvényéről és Csurka szavairól úgy vélekedett: nem okozhat problémát, hogy egy ellenzéki párt elnöke ilyen nézeteket vall.

Trianon trauma volt Közép-Európa számára, nem csak magyarokat, de a velünk ezer évig szimbiózisban élő más népeket is kiszakított az országból - nyilatkozta Mécs Imre. A szabad demokrata képviselő úgy véli: az egyetlen orvosság erre az európai integráció lehet. A vasárnapi megmozdulások viszont muníciót jelentenek a környékbeli országok nacionalistáinak - vélekedett.

A Fidesz Trianon ügyében is nagy utat tett meg, sajnos ezúttal is a rossz irányba - fogalmazott Kovács László. Az MSZP elnöke emlékeztetett: annak idején a Fidesz kivonult, amikor Trianonról emlékeztek a képviselők, most pedig élére áll az ünnepségeknek. Abban nincs különbség a szocialisták és a koalíció között, hogy a Trianoni diktátumot igazságtalannak tekintik, de arról, érdemes-e a kérdést újra és újra a nemzetközi közvélemény elé vinni, másképp gondolkodunk - mondta a pártelnök. Az ilyen kezelés nem csak Magyarország nemzetközi megítélésének és uniós esélyeinek okoz károkat, de a határon túli magyar közösségeket is nehéz helyzetbe hozhatja - közölte.
Szabad György házelnök 1990. június 4-én azt javasolta, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a 70. évfordulóra. A Fidesz tiltakozásul kivonult az ülésről.

Ha vasárnap senki nem javasol effélét, akkor nem vonulunk ki a teremből - jelentette ki Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: a MIÉP tüntetéséhez és a Magyar Fórum különszámához semmi közük, ezért egyiket sem kívánta minősíteni.

Az MDF több helyi megemlékezést tart, de a legfontosabbnak a zebegényi ünnepséget ítéli, mert azt a koalíció közösen szervezi. A résztvevők emléktáblát lepleznek le, zarándokhelyet létesítenek a trianoni emlékmű lábazatánál és koszorúznak is. Az FKGP budapesti szervezete fekete ruhás felvonulást szervez az Andrássy úton. A Fidesz nem tervez külön megemlékezést - tudatta a párt sajtófőnöke.

Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja nem tervez megemlékezést - tudtuk meg Pokstaller Lívia szóvivőtől. A Csemadok elnöke, Kvarda József kérdésünkre azt mondta, központi szervezés nem történt, és nincs tudomásuk helyi ünnepségről sem.

A jugoszláviai Szabadkán a Vajdasági Magyarok Szövetségének irodáján az elnököt és az alelnököt nem találtuk, de az egyik alkalmazott, aki neve elhallgatását kérte, azt mondta, központi megemlékezés nem lesz, a helyi szervezetek közül nem mindnek a programjáról tudnak, de nem tartja valószínűnek, hogy bármelyik szervezne ilyent.

Jakab Sándortól, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) alelnökétől megtudtuk, hogy külön rendezvényt nem tartanak. Ma és holnap zajlik Eszéken, az oktatási és művelődési központban a Magyarság 2000 program, amelynek keretében a HMDK elnöksége szombaton "várhatóan néhány spontán mondat erejéig" megemlíti Trianont.

Romániában június 4-én lesz a helyhatósági választás, mint mondták, az erőket erre összpontosítják. Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöki hivatalában, Kolozsvárott az ügyvezető elnöki irodán, valamint Bukarestben Markó Béla elnök személyi titkára, Bartunek István egyaránt azt mondta, semmiféle rendezvényre nem készülnek.

Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium politikai államtitkárának, akihez tartoznak a határon túli magyarok, nincs semmilyen külföldi hivatalos programja a hét végére - tudtuk meg tanácsadójától.
A külügyi szóvivő, Horváth Gábor hangsúlyozta, a magyar külpolitika céljai változatlanok, és nem tekintik feladatuknak, hogy minden esetben megismételjék ezeket, ha olyan kijelentések hangzanak el, amelyek ezekkel a célokkal nem esnek egybe.

Forró Evelyn, Havas Iván, Nagy Szilvia, Varga Gergely

(Magyar Hirlap)