Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Debrecenben<br/>

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy Góbé R26 típusú vitorlázó repülőgép szombaton délben a debreceni repülőtéren. A balesetben a gép mindkét utasa meghalt.
Vágólapra másolva!

A debreceni Aeroklub vitorlázógépét csörlővel vontatták a levegőben, amikor a csörlő elszakadt. A vitorlázó repülőgép 50 méteres magasságból lezuhant, és a földbe fúródott.

A baleset következtében a gépben ülő 37 éves oktató a helyszínen életét vesztette. A repülőgép-vezetést tanuló 17 éves fiatalembert kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. Az ügyben a rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője.

A deberceni tragédia mellett Budapesten is lezuhant egy sárkányrepülő szombat este. A Hármashatár-hegyen történt balesetben ketten megsérültek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kijelentette: a baleset során egy 33 éves férfi és egy 24 éves nő szenvedett sérüléseket. A szerencsétlenül járt személyeket a mentők kórházba szállították.

(MTI)