A kulturális bizottság szerint nem állt fenn összeférhetetlenség az ORTT elnökével szemben<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága szerdai ülésén az ellenzéki és a kormánypárti képviselők többsége elfogadta azt az állásfoglalást, mely szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke 2000. január 10. és február 29. között - akkor még testületi tagként - jogszerűen vett részt az ORTT munkájában.
Vágólapra másolva!

Az írásos beadványt beadó szocialista képviselő szerint Körmendy-Ékes Judit férje "ügyvédi tevékenység létesítésére vonatkozó jogviszonyban állt az MTV Rt.-vel". Ez a tény a médiatörvény alapján szerinte az ORTT tagjai esetében kimeríti az összeférhetetlenség kritériumát.

A bizottság is a médiatörvény vonatkozó paragrafusára hivatkozva hozta meg állásfoglalását, mely szerint a testületi tag összeférhetetlenségi okból akkor nem gyakorolhatja tisztségéből eredő jogkörét, ha az összeférhetetlenség fennállását az ORTT határozattal megállapította, ilyen határozat azonban nem született.
Az állásfoglalás rögzíti azt is, hogy a bizottság ezzel Körmendy-Ékes Judit összeférhetetlenségi ügyét lezártnak tekinti.

Körmendy-Ékes Judit bizottság előtt tett kijelentését, miszerint "nem tudott a múltban fennálló összeférhetetlenségéről", a szocialista képviselők is elfogadták.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. május 24.)